„(A) párbeszéd nem az egyetlen módja annak, ahogyan a civilizációk találkozhatnak egymással. Történetileg és empirikus szempontból is nyilvánvaló, hogy nem könnyű útja ez kulturális feladataink teljesítésének, ami azonban semmi esetre sem kisebbíti (a dialógus) normatív elsőbbségét avagy a benne rejlő lehetőségeket. (…) (H)osszú távon mégiscsak ez nyújtja a katonai összeütközésnek, mely a nukleáris holokauszt és a globális önmegsemmisítés veszélyével fenyeget, egyetlen működőképes alternatíváját” Fred Dallmayr
2013 októberében Iszlám fundamentalista csoport akadályozta meg egy katolikus templom építését az indonéz fővárostól nem messze fekvő Tangerangban.** Fred Dallmayr idézett szavai és az ilyen hírek is jól megvilágítják azt, hogy társadalmunkban miért egyre fontosabb a párbeszéd igénye és képessége, az hogy képesek legyünk szót érteni egymással, a másikkal, legyen szó politikai, gazdasági érdekcsoportok, vallások, tudományterületek közötti párbeszédről. A dialógus nap mint nap megtapasztalható hiánya, a fundamentalizmus vagy a multikulturalizmus eszméje helyett a civilizációk párbeszédéért kiállt. A nehezen feloldható konfliktusok párbeszéd nélkül ugyanis lehetetlenné teszik a békés együttélést. Ez volt a vezérgondolata a Párbeszéd Házában 2012 szeptemberében rendezett konferenciának, melynek anyagát Farkas Edit szerkesztette kötetbe.
A kötet interdiszciplináris keretben tárgyalja a dialógust. A kommunikációs, nyelvészeti megközelítés mellett, a teológiai, filozófiai, pedagógiai szemlélet jelenik meg hangsúlyosan a tanulmányokban. Olyan területek és témák, melyek a dialógus fogalmától és egymástól is változó távolságra vannak. Ilyen periféria Tüske László tanulmánya, mely Tajjib Szálih regényén keresztül vizsgálja az alteritás és a modern dialógusát az arab világ és Nagy-Britannia kultúrájának találkozása kapcsán. Ilyen érdekes távolról közelítés Somfai Béla az élettudományok és az etika, valamint Mazgon Gábor a lélekvezetést mint dialógust tárgyaló tanulmánya is.
*
Terjedelmi korlátok miatt alább a kommunikációs és kulturális megközelítésekről írok bővebben. A teológiai középpontúság mellett kiemelt helyet kap a kötetben a dialógus kommunikációs, nyelvészeti aspektusának bemutatása. A könyv első tanulmányában Horányi Özséb a dialógus sikerfeltételeit ismerteti. Horányi, minimum két ember olyan kommunikatív interakcióját nevezi dialógusnak, mely eredményre vezet, ilyen lehet például a dialógus során létrejövő közös álláspont. Eredményközpontú megközelítésében a dialógus sikerét bizonyos feltételek teljesüléséhez köti, ezeket a kategóriákat mutatja be részletesen a résztvevők, a résztvevők típusa, felkészültségei, a dialógus színterei, dinamikája, ágenseinek szándéka szerint elemezve azokat.
P. Szilczl Dóra ezt a vonalat követve foglalja össze a dialóguskommunikáció releváns elméleti kiindulópontjait. Mint kifejti, Habermas kommunikatív etikája szerint a dialógus egy közösen kialkudott nézetegyeztetés, melyben a feleknek cselekedeteiket, attitűdjeiket, magatartásukat össze kell hangolniuk egymással. A szocializáció során kialakult eltérő kulturális mintáink megnehezítik a nézetegyeztetés folyamatát, ezért mindenképp szükséges ezek feltárása, saját és a másik pozíciójának tisztázása, elfogadása a dialógusban résztvevő felek részéről. Ez a dialógus egyik meghatározó sikerfeltétele. A kommunikáció akkor jó Pearce és Cronen szerint, ha a felek képesek a jelentések összehangolására, egy közös értelemmel bíró, mindkét fél számára elfogadható és élhető közös világ létrehozására a dialógus folyamán. Ehhez azonban több dolog szükséges. Ha nem tudunk kiszabadulni a saját szubjektív nézőpontunk, kulturális preferenciáink keretéből, akkor nagyon kicsi az esély a termékeny és kölcsönösen megtermékenyítő dialógusra. Nagyon képletesen foglalja össze a szerző ezt a következő mondatával: „A másik megértésének kapuját mindig a saját világon keresztül történő átengedés jelenti”.
Hogyan érdemes nekifutni egy sikeres konfliktusmegoldó dialógusnak? Cohen-Emerique elmélete szerint a sikeres dialógus három szakasza különböztethető meg, az első önreflexív, saját pozíciót tisztázó decentráció, ami a kulturális mintáink magától értetődőségét hivatott fellazítani. A következő lépés, a másik keretének megismerése és csak a harmadik az egyezkedés, a jelentések kölcsönös kialkudása.
A fentiekből levonható tanulság, hogy a párbeszéd sikeréhez önmagunk és a másik kulturális hátterének a megismerése és tudomásul vétele nélkülözhetetlen. A kommunikációs elméleti keret kiegészülve Demeter Márton Wittgensteint idéző „dogmatikus” elmélkedéseivel, jól megvilágítja a körülöttünk zajló dialógusképtelenség legfőbb okait.
*
A kötet másik, számomra különösen érdekes területe a dialógus kulturális, társadalmi oldalát tárja fel. Patsch Ferenc tanulmánya a globális sokszínűség és a vallásközi dialógus kapcsolatát tárgyalja. Huntington, Berger, Luhmann, Gadamer és Dallmayr nézetei alapján elemzi a hagyományos és homogén társadalmi rendszerek egységes világképétől vezető utat a posztmodern plurális értékrendszeréig, globális, sokszínű világáig, ami a világban való könnyebb eligazodást jelentő klasszikus értékrendszerek felbomlása folytán az egyéntől sokkal több választást és önállóságot kíván. Ezen folyamatok természetesen új kihívásokat állítanak az egyházak elé is. A szerző ezen kihívások releváns megválaszolásához keres megoldást.
Az egyház mint a stabil értékrendszer, a megkérdőjelezhetetlen tudás alapja, folyamatos átalakulás előtt áll, át kell értékelnie meglévő pozícióit, értékrendszerét. Az új helyzet társadalmi legitimációjának megingásával, korábbi pozíciójának feladásával jár, ez azonban nem veszteség, hiszen új, termékeny lehetőségeket is hordoz magában. A vallási sokszínűség mára alapvető kiindulópont, versenyhelyzetet teremtve nemcsak a minket körülvevő „árucikkek”, hanem az egyházak között is, mely a hívekhez való viszonyulás megváltozását is magával kell hogy hozza.
Az ide vonatkozó fő gondolat a vallás kulturális beágyazottságában, az inkulturáció teológiai modelljében, méginkább az inter- vagy transzkulturáció fogalmaiban jelenik meg a szerző szerint. Eszerint a kultúra és az evangelizáció nem választható szét. Az egyházaknak a kulturális, társadalmi rendszerekkel dialógikus viszonyt kell fenntartania, hogy válaszokat tudjanak adni a ma emberének kérdéseire, problémáira.
Hogyan őrizzük meg identitásunkat a párbeszéd során? A szerző kitér a vallásközi dialógus veszélyeire is. Ahogy a civilizációk közötti párbeszéd esetében láthattuk, hogy egyaránt tévutat jelenthet a fundamentalizmus és a multikulturalizmus eszméje, melyet a párbeszéd fontosságát hangsúlyozó interkulturalitás modellje hidalhat át, a vallásközi párbeszédben ugyanilyen veszélyes a kirekesztő ideológia merevség, valamint a másik véglet, a saját különbözőségünket, értékeinket nem kellőképpen figyelembe vevő szinkretista relativizmus. A cél ezért a következő lehet Gianfranco Ravasi megfogalmazásában: „Megőrizni a különbözőség harmóniáját a párbeszéd és a találkozás során, amiként a zenei duettekben történik (ami harmóniát jelent a basszus és a szoprán hangszíne között) – ez a hiteles és termékeny interkulturális és vallásközi párbeszéd célja” ***
A konferenciakötet színes palettát kínál a dialógusról való gondolkodáshoz. Új kiindulópontokat mutatva mind a kultúrközi, mind a vallásközi konfliktusok megértéséhez és megoldásához. A különböző tudományterületről érkező szövegek jól példázzák, hogy a tudományok közötti dialógus egy ilyen téma esetében is konstruktív megoldásokat hozhat.
Farkas Edit (szerk.) „Kezdetben van a kapcsolat” Interdiszciplináris dialógus a dialógusról. JTMR Faludi Ferenc Akadémia. Budapest. 2013.
Myat Kornél kommunikációkutató
* Fred Dallmayrt Patsch Ferenc idézi a globális sokszínűség és a vallásközi dialógus kapcsolatáról szóló tanulmányában (195.oldal).
** Magyar Kurír http://www.magyarkurir.hu/hirek/iszlamistak-tiltakoznak-egy-katolikus-templom-megepitese-ellen-indoneziaban
*** Gianfranco Ravasit Patsch Ferenc idézi a globális sokszínűség és a vallásközi dialógus kapcsolatáról szóló tanulmányában (211.oldal).
Be First to Comment