A Legjobb Párt színeiben indult, jegesmedvét és ingyen törölközőt ígért a kampányban, de bevallotta azt is, hogy egyáltalán nem ért a városvezetéshez. 2010-ben, Izland gazdasági összeomlása után mégis őt választották meg Reykjavík polgármesterévé és hét év után ő volt az első, aki végigvitte a négy éves ciklusát. Jón Gnarral, Izland fővárosának polgármesterével beszélgettünk.
Posts published in március 2014
Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált.[1] Az értelem hálója Minden…
Heisler Andrásnak már a MAZSIHISZ elnökévé választását megelőző bemutatkozása is világosan reményt keltő volt. Levele pedig, amely néhány hete érkezett meg nekem címezve, közvetlenül meg is szólított.…