Mint gyakorló keresztény tankönyvírót roppant kellemesen érintett a hír, mely több változatban bukkant föl, mely szerint a kormány kétféle tankönyvet képzel el: a) egy állami és egy egyházi, b) egy állami és egy keresztény, c) egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletűt. Az Emmi nem cáfolt, csak annyit közölt, hogy a koncepcióról a minisztériumi véleményezést követően széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés kezdődik. Ha a kétféle tankönyvhöz még a széleskörű szakmai egyeztetés ígéretét is hozzávesszük, akkor a bizalmatlankodók szeme közé vághatjuk, hogy „akinek ennyi jó kevés, hadd érje gáncs és megvetés”. Egy ilyen remek hír hallatán természetesen merő kötözködés lenne megkérdezni, hogy vajon mely egyházakra gondolhat (és melyekre nem) az oktatásügyi vezetés, amennyiben csak az „egyházi” lenne az állami alternatívája. A másik két esetben nem számolhatunk mással, mint igazi ökumenikus keresztény tankönyvvel.
Ami a mostani „egyenáramú” állami (gonoszkodva „kincstári”) tankönyveket illeti, legtöbbjükkel a szakemberek igencsak elégedetlenek, egyebek mellett azért is, mert „népnemzeti-keresztény” orientációjukat ideologikusnak tartják, vagy nem igazából kereszténynek. Éppen ezért igazi, vagyis a feje tetejéről a talpára állító fordulat lenne, ha igazi keresztény tankönyvek jelenthetnék az igazi alternatívát. Először is azért, mert egy igazi keresztény, ugyebár, nem lehetne partikuláris, pártos, népnemzeti vagy akár kárpátmedencei, ugyanis a kereszténység lényegénél fogva egyetemes. Másodszor is azért, mert az igazi keresztény – a „nincs többé zsidó és görög, nincs szolga és szabad, nincs férfi és nő, mert ti mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban” (1Kor 11.11) szellemében – igazi demokrata, aki „az igazság szabaddá tesz titeket” (Ján 8.32) jegyében nem lehet illiberális, aki az irgalmas szamaritánus példájára a rászorulók (szegények, hajléktalanok, menekültek, kizsákmányoltak) gyámolítója. Így aztán az igazi keresztény tankönyvek társadalomképének a szegények melletti jézusi szolidaritást kell sugároznia. Az igazi keresztény – és ezért ökumenikus – tankönyvek legnagyobb szellemi közös osztója feltehetősen valahol Ferenc pápa körül alakulhat ki, Assisi Szent Ferenc, Luther Márton, Martin Luther King, John Wesley, Dietrich Bonhoeffer, Gyökössy Endre, Pilinszky János és Simone Weil hálózatában.
Az igazi keresztény tankönyvek természetesen keresztény értékrendűek. Ezért a természetismeret és a társadalomismeret tankönyvek ugyanúgy, mint az emberismeret és az irodalom tankönyvek egyaránt azt tanúsítják, hogy a teremtés alapvető minősége a jóság, ezért az egész mindenségben csakis keresztény értékek vannak. Vagyis ami érték, ami jó, ami Istentől akart, az mind-mind belefér a keresztény értékrendbe. Mindemellett az igazi keresztény tankönyvekben jól érzékelhetők lesznek azok az értékek, melyeket a kereszténység különösen magáénak érez, mint az egyetemes emberi értelem, az egyetemes emberi szolidaritás, a szabadság, egyenlőség és a testvériség, az örömmel adás, a közösség, a felebarátság, a megbocsátás, az önzetlenség, a bölcsesség, az igazságosság, a bátorság és a mértékletesség, a szubszidiaritás és a mindenféle hatalmak erkölcsi elszámoltathatósága. Ezek a tankönyvek nem csak keresztény tanárok, diákok és szülők számára lennének érvényesek, hanem bízvást széleskörű konszenzust képezhetnek. Ebből következőleg természetesen helyet kaphatnának ezekben a mostani (az igazi keresztényeket elszomorító) feketelistákra felkerülő tudósaink és művészeink – függetlenül attól, hogy keresztények-e vagy sem – pusztán annak alapján, hogy értéket, vagyis akarva-akaratlanul keresztény értéket hoztak létre.
Az igazi keresztény tankönyvek a Szalézi Szent Ferenc-i „mindenkit elfogadok útitársnak” jegyében olyan zsidó-keresztény ihletésű tankönyvek, melyek a vallásközi és világnézeti párbeszéd letéteményesei, nem feledkezve meg – Ferenc pápa szellemében – ateista testvéreinkről sem. Az igazi keresztény tankönyvek értelemszerűen nem szentírások, hanem semper reformanda szövegek. Elkerülendő a bálványozást és a bálványimádást e könyvek szentjei, hősei, nagyjai árnyékukkal együtt lesznek hitelesek, és a nagy szentek mellett helyet kapnak az aprószentek is (mint például Nemecsek Szent Ernő vagy a két Szent Lotti) érzékeltetve, hogy a földi világunkban – mint ezt Bulgakov is hangoztatta – a „kopár fénnyel” szemben éppen az árnyék igazolja a megvilágosító fényt. Ezekben a tankönyvekben a középkori keresztény hagyománynak megfelelően rendre megszólal az ördög ügyvédje, hogy csírájában elfojtsa a pökhendi magabiztosságot. Ezek a tankönyvek az Abszolútum erőterében arra bátorítják a diákokat, hogy bátran kinevethetik mindazt, ami partikuláris, hadd röhögjön rajtuk – szívből és felszabadultan – az egész osztály.
Hogy mindez nem utópia, arra bizonyítékul szolgálhat az a tény, hogy nem is olyan régen, Hoffmann Rózsa előtt – Andrásfalvy Bertalan, Mádl Ferenc, Fodor Gábor, Pokorni Zoltán, Pálinkás József, Magyar Bálint és Hiller István idején – akár öt-hat állami tankönyv közül is lehetett választani, és számosan akadtak ezek között is keresztény szerzők munkái. Ehhez képest a mostani kétféle választék – még akkor is, ha az egyik a nem keresztények és nem vallásosok számára is elfogadható – kétségkívül visszalépés, de ne legyünk telhetetlenek, reméljük, hogy ez csupán az első lépés. No, de mi lesz akkor, kérdezhetné a sokat tapasztalt kételkedő, ha netán úgy találtatik – amire azért, lássuk be, adódhat némi esély -, hogy az igazi keresztény tankönyv (a szegénypárti Jézussal, Assisi Szent Ferenccel, Martin Luther Kinggel, Ferenc pápával, Pilinszky Szent Jánossal és Nemecsek Szent Ernővel együtt) netán mégsem passzol bele a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe? Védelmükben polgári engedetlenségi mozgalom indulhat, élén igazi keresztényekkel, igazi keresztény egyházi vezetők támogatásával (Beer Miklós és Fabinyi Tamás mellett új szereplőkkel). Vagy ha nem, akkor illegalitásba vonulna az Igazi Keresztény Tankönyv Mozgalom, és százezrek szkennelnék be és töltenék le ezeket a könyveket, millió okos telefon vésné emlékezetébe őket. És ha minden kötél szakad, akkor majd az igazi keresztények – mint János a Jelenések könyvében (Jel 10.9) – lenyelnék az igazi keresztény tankönyveket, „és szájuk édes lenne tőlük, mint a méz”. Akárhogyan is, az igazi keresztény tankönyvek reményét immár lehetetlen elvenni tőlünk, igazi keresztényektől. És még talán sok más igazaktól sem.
Megjelent: 2018. augusztus 14.
http://www.egyhazforum.hu
Egyetértek a szerzővel.