Zygmunt Bauman lengyel származású szociológus és társadalomfilozófus. Assisiben a „mi” személyes névmás használatának fejlődéséről tartott előadást, áttekintve az emberiség történetét.
Az antropológusok úgy gondolják, hogy az emberiség történetének hajnalán az ember 150 főnél nem nagyobb csoportokban élt: „Vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak. Nem voltak autóbuszaik és bevásárló központjaik. Csak kevesen voltak, akik együtt mozogtak, együtt étkeztek. Ami ezen felül volt, az a ‘mások’, a ‘nem mi’ kategóriájába tartozott.
„Idővel ez a szám növekedett, kialakultak a törzsek, a népek, a birodalmak, az államok, a nemzetek. Mára eléreztünk egy olyan kiterjedéshez, aminek nincs előzménye a történelemben. Az eddigi fejlődési szakaszoknak volt egy közös jellemzője: mindegyik a befogadás és kirekesztés logikáján alapult. A ‘mi’ fogalmát egyre nagyobb közösségekre alkalmazták, de ezzel együtt mindig megjelölték azokat is, akik mások, akik tőlünk különböznek, akiket kizárunk sorainkból. Ez mindig hatalmas vérontásokhoz vezetett.”
Bauman szerint az emberiség most elérkezett oda, hogy a ‘mi’ fogalmát még jobban kitágítsa, és törölje a szótárból az ‘ők’ fogalmát. Ez a történelem egy egészen új szakaszának kezdetét jelenti. A globalizált világ ennek a lépésnek a megtételére hív minket. „Ma, a globális társadalomban, hol vannak az ellenségeink?” – teszi fel a kérdést. „Az ellenségképet magában a globalizációban találjuk meg, a kozmopolita dimenzióban, ahol minden dolog kihatással van az egész földre, a jövőre, az unokáink unokáira. Mindannyian függünk egymástól.” Az érem másik oldala az, hogy „még igazán el sem kezdtünk közösen gondolkodni erről, és nincs bennünk kozmopolita tudatosság. A problémákat őseink módszereivel, idejétmúlt eszközökkel próbáljuk kezelni. Ez korunk legnagyobb kihívása”.
Bauman előadásának végén Ferenc pápa három tanácsát ajánlotta figyelmünkbe.
Az első a párbeszéd szükségessége. „A párbeszéd kultúráját kell szorgalmaznunk, hogy helyreállítsuk a táradalom szövetét. Meg kell tanulnunk tisztelni az idegent, a migránst, akik személyek és érdemes meghallgatni őket. A háborút csak akkor tudjuk legyőzni, ha egy olyan kultúrára tanítjuk meg gyermekeinket, amely az élet, a befogadás stratégiáit adja kezükbe.”
A pápa másodszor a „föld és a munka gyümölcseinek igazságos elosztásáról beszél, mely nem csak szeretet kérdése, hanem erkölcsi kötelesség. Valódi és rendesen megfizetett munkahelyeket kell teremtenünk a fiatalok számára.”
Végül pedig „Ferenc pápa azt hangsúlyozza, hogy az oktatási rendszerünkben, az iskoláinkban a párbeszédnek központi helyet kell kapnia, hogy a tanulónak eszközöket adjunk a kezébe ahhoz, hogy konfliktusaikat más módon oldják meg, mint amihez szokva vagyunk. A párbeszéd kultúrájának az elsajátítása nem megy egyik napról a másikra, nem könnyű dolog, nincsenek gyors és olcsó megoldások. A nevelés hosszú távú befektetés, türelemre, kitartása, gondos terezésre van szükség.”
(Roberto Catalono összefoglalója alapján)
Be First to Comment