Három az igazság

Spiró György

Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író, költő szerint egy olyan nacionalista nemzetállami közegben, mint ami Európában van kétszáz éve, a kisebbségi lét előbb utóbb sorvadásnak indul. Úgy véli, Kelet-Európában nyelvi és nem vallási kérdés, hogy ki milyen nemzethez tartozónak érzi magát. Sajnálatos módon a huszadik században csak egy nyelvet tanul meg az ember gyermekkorban, ez az anyanyelve. A tizenkilencedik században a Monarchia idején és előtte másképp volt, akkor nem jelentette azt, hogy a másik nyelvet használókat nemzetiségi alapon meg kellene vetni. A többnyelvűség az egész régióban természetes volt, ezzel senkinek nem volt baja, egészen addig, amíg az agresszív nacionalizmus meg nem vetette a lábát ebben a térségben.

A Kossuth által először említett tizenötmillió magyar volt a lakossága a Nagy-Magyarországnak. Spiró emlékeztet, hogy a környező népek nem így nevezték, hanem Hungáriának, amely kifejezés a történelmi Magyarországra volt érvényes. Sajnálatos módon ez a szó már kihalt a szótárunkból. Ma Nagy- és Kis-Magyarországról beszélünk, holott Hungária magába foglalta az összes nem magyar anyanyelvű népet is, amelyek sok helyen többségben voltak.

Úgy véli, Kossuth világosan felismerte, hogy a nacionalizmus vallási kérdés, és úgy is próbálta megszervezni a népeket, hogy területileg egy vallási nemzetiséghez tartozzanak. De az egységtörekvések soha nem álltak a helyi nagyhatalmak érdekében.

Természetesen az integráció és az elfogadás lenne egy normális kulturális politika dolga. Az író figyelmeztet, hogy rettenetes következményekkel jár, amikor politikailag egyetlen tengely körül osztanak meg embereket, akik ugyanahhoz a nemzethez tartoznak. A motivációt kellene erősíteni, de ezt pusztán politikai eszközökkel nem lehet véghez vinni, ahhoz sokkal több kellene.

Hatos Pál

Hatos Pál történész, jogász véleménye szerint a nyelv és nacionalizmus különös harca határozza meg azt a hozzáállást és tragédiát, amit a határon túli magyarok iránt érzünk, és ami a környező Duna-medence népeivel való viszonyunkat megmérgezi.

Szerinte se lehet a kötelezővé tett magyar nyelvvel sem lehet egyfajta birodalmi vagy nemzeti integrációt elérni. Sajnos nem népszerű szlovákul vagy románul tanulni, a határon túl ez mindig kényszer volt és nem egy természetes kulturális tőke. Soha nem merült fel valóságos, kettős identitás, ez egy fogalmi ellentmondás ebben a régióban.

Egyetért azzal, hogy ezek az agresszív és kizárólagosságra igényt tartó nemzeti törekvések azok, amelyek végső soron arra kárhoztatták a határon túl élőket, hogy kényszer alatt éljék meg az identitásukat. Az identitásuk csak egy részét tudják megélni vagy vállalni, hiszen a nemzeti kultúra hordozói voltak mindig a dominánsok.

Izgalmas kérdésnek látja, hogy a huszonegyedik században ez hogy változik, túlélheti-e a magyar kultúra, hogy valaki elveszítheti a magyar nyelv tudását akár Amerikában, akár Szlovákiában él, de megmarad magyarnak. Úgy tűnik, annyira végzetesen kötődik a magyar kultúra és identitás a nyelvtudáshoz, hogy nincs ebből kiút.

A történész azt látja, hogy ebben a magyarországi kulturális élet irányítói az elmúlt harminc évben nem tudtak sikeresek lenni, idegenként élünk egymás mellett a Kárpát-medencében. Nemcsak politikailag vonzó alternatívát kellene adni, hanem valami olyasmit, amelyben elfér ez a megváltoztathatatlan valóság, de sajnos könnyen lehet, hogy erre jelenleg csak a politika erős színekkel dolgozó képei képesek, illetve a nacionalista politika.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg.

Forrás: Három az igazság