“A hallgatásnak semmi köze a kereszténységhez”

Tükörbe néztünk – egy szerkesztő-műsorvezető, egy nyugalmazott főapát és egy humorista tükrébe. A Szemlélek első 10 évének leginspirálóbb gondolatait összegyűjtő kötet ismét kimeríthetetlen beszédtémát adott.

Vajon mit látunk saját tükrünkben? És egyáltalán mikor néztünk utoljára bele, és tudatosítottuk-e, amit benne láttunk? A közelség örömhíre című kötetben idézettek közül ezen a hűvös novemberi csütörtökön Szöllősi Györgyi szerkesztő-műsorvezető, Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát és Kovács András Péter humorista engedett betekintést az életébe, Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke pedig fényképezőgépet ragadott, hogy megörökítse az esemény emlékezetesebb pillanatait.

A rendezvény felvezetőjében Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója elmondta, hogy a kötettel azokra is emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk – például Karsai Dánielre, aki a szeptemberi könyvbemutatón még velünk ünnepelt.

A beszélgetés első kérdésére válaszolva KAP elmondta, hogy amikor tükörbe néz, egy folyton változó embert lát, és ezzel olykor önmagát is meglepi.
– Éppen a napokban fogalmaztam meg magamnak, hogy ha nem érzed azt, hogy 10 évvel ezelőtt mekkora hülye voltál, akkor még mindig hülye vagy – nyitotta a témát a humorista, majd hozzátette: – A “ki vagyok én?” kérdésre nyáron forrott ki bennem a végső válasz, hogy én saját magam számára is, meg mindenki más számára is, aki jobban vagy kevésbé ismer, semmi más nem vagyok, mint a rólam alkotott emlékek összessége.

– Magamra felépítettem egy páncélt, ez szándékos – tehát én nem szeretnék arról beszélni, hogy mit gondolok politikáról, a politikai életről – mondta Szöllősi Györgyi. – Én is elmegyek szavazni, de régi vágású, konzervatív újságíróként azt gondolom, hogy ne tudja azt senki, hogy hova szavazok, mert akkor nem tudok úgy kérdezni, nem tudom úgy végezni a munkám.

Asztrik főapát egy elcsendesülő, megnyugvó, idősödő férfit lát a saját tükrében, aki bevallása szerint a haláláig elégedetlen lesz:
– Annyi elvárásom volt ebben az életben a hazánktól, az egyházamtól, a saját közösségemtől, ami nem úgy teljesül, ahogyan én azt személyesen elgondoltam, vagy azon munkálkodtam. Ezt békében el kell fogadni, mert az új nemzedék, az új szituáció az mindig más, és egyet tehetsz, hogy elfogadod, és megpróbálod a legjobbat kihozni magadból és a környezetedből is.

Szöllősi Györgyi szakmájában is igyekszik hiteles maradni, a normalitást képviselni, bár ez igen nehéz:
– Előfordul, hogy a meghívott vendégek, politikusok nem jönnek be, elfutnak, elbújnak a kérdések elől. Mégis azt gondolom, hogy ha a saját területeden mindent megteszel, akkor az rendben lesz.

Várszegi Asztrik a magyar valóságról és az egyházról intelligensen, normálisan gondolkodók felelősségről beszélt:
– Ettől a zavart agyú világtól, amiben mindannyian benne vagyunk és szenvedünk derekasan, úgy tudjuk megmenteni a gyerekek, a fiatalok egy részét, hogy a belső értékeiket kimondjuk, megmondjuk, dicsérjük, hogy a jóban megerősödjenek, később választani tudjanak, és egy más stílust kövessenek. És nem papolni akarok, de a gyerekek lelkén le kell jutni addig is, hogy a gyerek dönteni tudjon a hit és a hitetlenség között.

Kovács András Péter hisz a humor gyógyító erejében, öngyógyításra is használja, és reméli, hogy a közönsége soraiban ülők is találnak a műsoraiban olyan mondatokat, amelyeket magukkal tudnak vinni. Hangsúlyozta az önismeretre, önvizsgálatra, öngyógyításra való igény fontosságát, és bízik abban, hogy az társadalmilag is sokat tudna segíteni, vagyis gyerekeink egy-két nemzedék múlva gyógyultabb, kiegyensúlyozottabb társadalomban élhetnek.

– A kereszténység, a keresztény hit gyógyító hit, gyógyító vallás, és mit csináltunk belőle? Egy jámborsági mozgalmat. Ebben kell egy váltást nagyon sürgősen végrehajtani, mert ez hat a humánum síkján, ez hat a hívők és a nem hívők síkján is – ezt Asztrik főapát mondta, majd egy konferencia felszólalóját idézte, aki szerint “ismét hallgató egyház lettünk”. – A kommunizmusban is azok voltunk, és most is hallgatunk, de aki gondolkodik, az most sem dicsér meg érte.

Várszegi Asztrik szerint ez nem kiabálni, meg alkalmatlankodni kell, csak fel kell mutatni, hogy ennek a hallgatásnak semmi köze nincs a kereszténységhez.

– Az eddigi pápák az intézményt próbálták reformálni és megvédeni, ez a pápa az evangélium üzenetét, tartalmát, az Isten irgalmas szeretetét szeretné eljuttatni hozzánk. Erre reagálnak az emberek, mert nagyon sok olyan embert kell meggyógyítanunk, akiknek tönkrement az élete. Nekünk, mint egyháznak nem politizálni kell, hanem rá kéne találni Jézusnak arra a gyógyító tanítására, ami a keresztény közösségeket és az egyént meggyógyítja.

Nézői kérdésre válaszolva azt is megtudtuk a főapáttól, hogy annak idején a szerzetesség ellenálló mozgalom volt, ami távol tartotta magát az egyházi hierarchiától.
– Több száz éve még az volt a kérdés: hogy mitől kell óvakodnia a szerzetesnek? A válasz az volt, hogy a nőktől és a püspöktől. És hogy a kettő közül melyik a rosszabb? A püspök. Miért? Mert a nőktől meg lehet szabadulni – idézett fel Várszegi Asztrik egy vicces párbeszédet.

Ebből is látszik, hogy egy igazán jó hangulatú és bensőséges estét töltöttek együtt, akik azon csütörtök délutánon a Háló Közösségi Központban a Szemlélek eseményét választották.