A 2011-es Népszámlálás vallási adatairól

A magyarországi népszámlálási hagyományok 140 éves történetében a vallási adatok iránti érdeklődés akkor vált különös jelentőségűvé, amikor a felekezeti illetve vallási hovatartozást már nem rögzítették az anyakönyvekben. Ettől fogva a magyar társadalom vallási hovatartozásra vonatkozó változásai számára a népszámlálásban gyűjtött adatok jelentik a tíz esztendőnként frissített mércét. A népszámlálás és a közvélemény-kutatás között nem csupán az a különbség, hogy utóbbi csak reprezentatív mintán gyűjt adatokat, hanem az is, hogy a népszámlálás a lakosság legalapvetőbb demográfiai megoszlására vonatkozó tényadatokat gyűjti, míg a közvélemény-kutatás, amint a nevében is benne van, vélekedéseket.

A vallásra vonatkozó népszámlálási kérdés a nemzetközi szokásoknak megfelelően az egyházak, a felekezetek és az egyéb vallási közösségekhez tartozást rögzíti. Az utóbbi évtizedben Európa több országában is heves vita kísérte a népszámlálás vallási kérdéseit. Magyarországon 2001-ben a vitát elsősorban az váltotta ki, hogy az egyházak finanszírozásának meghatározását a népszámlálásban kapott adatokhoz szándékoztak igazítani. A nagy egyházak számára ez előnyös, ugyanis megkeresztelt tagjainak száma igen magas – függetlenül attól, hogy vallásukat gyakorolják-e, vagy sem. A kisebb vallási közösségek számára azonban hátrányos, mert a közösségeikbe tartozók közül sokan más nagy egyházak tagjai, így a nettó taglétszámuk nem tükrözi a szolgáltatásaikat igénybe vevők valós körét. 2011-ben a vitát inkább az a kérdés uralta, hogy a kérdőívben a vallásra másképpen kérdeztek, mint tíz évvel korábban. A kérdésfelvetés laikus szemmel ártatlannak tűnő változtatásának szándéka mögött egyrészt a KSH azon törekvése állt, hogy a formális felekezethez tartozáson túl a felekezetekhez való viszonyt is rögzítsék – tágítva a válaszolók körét. Másrészt a tíz évvel korábbi népszámlálással szembeni gyanakvó és bizalmatlan hozzáállásnak ‒ a vallási közösségekkel történő egyeztetéssel ‒ próbáltak elejét venni. A formális tagság és a felekezethez való kötődés között azonban igen nagy a különbség, melynek előzetes mérlegelését szerencsésebb lett volna legalább olyan jelentősnek tekinteni, mint a gondos és széles körű tájékoztatást.

A KSH március 28-án publikált végleges adatainak a vallási megoszlásra vonatkozó összefoglaló táblázata sajnos tükrözi a társadalom vallási dimenziójával és a téma szenzitivitásával kapcsolatos hiányos tájékozottságot. A nominális létszámadatok ilyen tálalása ugyanis a laikusok számára azt a látszatot kelti, mintha az egyházak és vallási közösségek tagjainak létszáma hatalmasat zuhant volna az elmúlt 10 esztendőben. A jelentésnek az összefoglaló táblázatban és a kísérő szövegben is elsősorban azt kellett volna bemutatnia és elmagyaráznia, hogy a nyert adatok a válaszmegtagadók számának erőteljes megugrása miatt első látásra félrevezetőek. A megjelenést követően az egyházi és a szakmai kommentárok egyaránt azt mutatták, hogy a Hivatal ezzel a táblázattal egyaránt sokkolta az egyházakat és a szociológiai szakmát. A magas szintű PR és az alacsony szintű vallástudományi hozzáértés kétszer is éppen az ellenkezőjét érte el annak, amit a KSH illetékesei szándékoztak. Először a kérdőívek kitöltésekor rengetegen bojkottálták a vallási kérdést, másrészt az eredmények publikálásánál éppen az érintett egyházak jelentik ki riadtan, hogy nem tekintik az adatokat mérvadónak.

 

Eredmények

A KSH által közölt táblázat adatainak értelmezésekor fontos különbséget tenni a megadott válaszadói létszám és a százalékos megoszlás között. 2011-ben mintegy 1,6 millióval kevesebben válaszoltak a vallási kérdésre, mint 2001-ben. Az így kapott létszámadatokból az derül ki, hogy minden felekezet létszáma csökkent. Egy kategória képez kivételt, a „Más egyház, felekezet”. Az ebbe a kategóriába önbesorolók létszáma kb. 70%-kal nőtt. Ennek vélhető oka a vallási, illetve felekezeti sokféleség megnövekedése hazánkban; továbbá az, hogy ellentétben a 2001-es népszámlálás-ellenes egyházi és politikai kampánnyal, a kisebb vallási közösségek és még inkább a Hit Gyülekezete 2011-ben kifejezetten ajánlotta a tagjainak, hogy jelöljék meg felekezeti hovatartozásukat. Ehhez hozzájárulhatott a KSH azon törekvése, hogy a vallási közösségek képviselőivel igyekeztek időben egyeztetni a népszámlálás céljairól és a vallási kérdésről.

 

1. Táblázat: A népesség vallási megoszlása (KSH 2013)

A népszámlálási adatok értelmezésekor az abszolút számok összehasonlítása ‒ a nem válaszolók számának kiemelkedő mértékű 2011-es növekedése miatt ‒ aligha lehetséges megfelelő módon, ezért célszerű az arányok összehasonlítására koncentrálnunk. Az arányok tekintetében friss közvélemény-kutatási adatokkal is rendelkezünk, amelyek segítségével árnyalni lehet a népszámlálási adatok alapján kapott képet. A 2001-es és 2011-es népszámlálások felekezeti megoszlásai esetében (a felekezethez nem tartozók és az ateisták nélkül) nem találunk jelentős különbségeket, a katolikusok arányának enyhe csökkenésén és az egyéb vallásokhoz tartozók arányának enyhe növekedésén kívül. Az izraeliták illetve ortodoxok 2011-es növekvő aránya kizárólag a kevesebb válaszadónak tudható be, hiszen mindkét felekezethez tartozók lélekszáma csökkent.

 

2. Táblázat: A magyar társadalom felekezeti megoszlása (százalék)

Felekezete, vallása	Népszámlálás*		Ipsos 2012**	EES 2010***
	2011	2001
Katolikus	71,28	73,04	77,3	70,0
Református	21,23	21,32	17,3	20,2
Evangélikus	3,96	4,0	3,5	4,1
Ortodox	0,25	0,19	–	–
Izraelita	0,2	0,17	–	–
Egyéb vallás	3,08	1,27	–	–

*A magukat valamilyen felekezethez tartozónak mondók aránya a teljes társadalomban

** A 18 év fölöttiek körében

*** Európai Társadalom-tudományi Elemzések 5. hullám; válaszok megfoszlása a 15 év fölöttiek körében

A közvélemény-kutatási adatok elemzésbe vonásával egyféle kontroll gyakorlása a célunk, annak ellenére, hogy a népszámlálási adatok a teljes lakosság helyzetet tükrözik, míg a közvélemény-kutatások általában kizárólag a felnőtt lakosság helyzetét. A KSH később publikálni fogja a vallási adatokat részletesebb bontásban is, de korcsoportonkénti megoszlások jelenleg még nem érhetőek el. Ha az adatokra pillantunk, elmondhatjuk, hogy a népszámlálási adatok nagyon hasonlóak a közvélemény-kutatási eredményekhez a három nagy történelmi egyház esetében. Például a katolikusok aránya a 2001-es népszámlálás szerint 73,04%, a 2011-es szerint 71,28%, az IPSOS 2012-es közvélemény-kutatása szerint a 2001-es kérdésformulát használva 75,8%, a 2011-est használva 77,3%, illetve az ESS 2010-es hulláma alapján 70%.  Az arányok összehasonlítása ebből a szempontból hasonló eredményre vezet a reformátusok és az evangélikusok esetében is.

Amennyiben a 2011-es népszámlálás vallási kérdésére válaszolók közötti megoszlást vizsgáljuk és tekintettel vagyunk a felekezethez nem tartozókra is, akkor kiviláglik, hogy a legfontosabb eredmény az, hogy a felekezethez nem tartozók aránya 6,6%-al megnőtt. Amennyiben feltételezzük, hogy a nem válaszolók a válaszolók arányához hasonlóan oszlanak meg az egyes felekezetek között, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a 6,6%-os csökkenés a két népszámlálás eredményei közötti legfontosabb különbség.

 

Hangsúly

A jelenleg hozzáférhető adatokon túl még sokkal több adatra és számításra van szükség ahhoz, hogy a nyitva maradt kérdésekre választ lehessen találni. Az elvégzendő statisztikai számítások alapján a jelenleginél pontosabb vallásmegoszlási adatokhoz juthatunk, kiegészítve mindenek előtt a felekezeti hovatartozás és a demográfiai rétegeződés, valamint a vallási és a nemzetiségi hovatartozás közötti összefüggések feltárásával.

A modern társadalmak vallási változásait elsősorban az individualizáció mentén értelmezhetjük, amely a hagyomány szerinti vallási hovatartozást az egyéni döntés szerinti hovatartozás irányába tolja el. A Grace Davie és mások által megkülönböztetett hit és egyháziság (believing/belonging) vagy a Charles Taylor féle különbségtétel a keresők és a lakosok között (seekers/dwellers) adhat értelmezési támaszt a válaszmegtagadók nagy létszámára. A válaszmegtagadás azt is kifejezhette, hogy a vallási szféra és a vallási közösségek kínálata abban a formában, ahogyan ezt a népszámlálás adatgyűjtése számukra megjelenítette már nem nyújt támaszt privát identitásának. Feltételezhető továbbá az is, hogy a vallási kérdésre a válasz elutasítása mögött az a tapasztalat áll, hogy a nagy dinamikával mozgó társadalommal szemben az egyházakat a 10 esztendővel ezelőtti állapotnál statikusabbaknak érzékelték. De ugyanúgy az is felvethető, hogy a vallási dimenzió elutasítása mögött a hangsúlyosan keresztény retorikával politizáló kormánykoalíció és a kormánypártokkal szövetségesnek látszó egyházi koalíció került közös elutasításra. A modern társadalmakban a kormány és az egyházak szövetsége általában kiváltja a mindkettővel szembeni bizalmatlanságot.

 

Nemzetközi párhuzamok

A kanadai népszámlálási ív 22. kérdése vonatkozik a vallásra. A „Mi az Ön vallása” kérdés magyarázataként azt kérik, hogy akkor is jelölje meg az adott vallást, ha jelenleg nem gyakorolja. Majd rákérdeznek a konkrét vallásra illetve felekezetre, megadva példaként a Kanadában legnagyobb létszámúak közül 13-at. Választható volt a „no religion” is.

A vallás vonatkozásában két kérdést tesz fel a bolgár kérdőív: Vallásos és egyháza, vallásfelekezete. Utóbbi esetében öt előre adott megnevezés (denomináció) közül lehet választani: keleti ortodox, katolikus, protestáns és két féle muzulmán – szunnita és siíta.

A cseh kérdőív 12. kérdése vonatkozik a vallásra. Három alternatíva közül választhat a kitöltő: Gyakorló hívő (megadva valamely egyházat, vagy más vallási közösséget). Nem gyakorló hívő és Felekezetnélküli. A 2011-es cseh népszámlálás adatai szerint a csehek 34%-a nem vallásos. A római katolikusok 1.6 millióval vannak kevesebben a tíz évvel korábbi adatokhoz képest.

Etiópiában a 2007-es népszámlálás eredményeit 2010-ben kezdték el publikálni. Ezek szerint a lakosság 62.1%-a keresztény, többségében az etióp ortodox egyházhoz tartozik. A muzulmánok aránya 33.9%, míg a válaszmegtagadók aránya elenyésző. Az etióp muszlimok hevesen tiltakoztak az eredmények ellen, manipulációra hivatkozva és élesen bírálva az etióp protestantizmust finanszírozó Nyugatot.

A 2008-as izraeli népszámlálási eredmények szerint a 7,4 millió izraeli közül 5.6 zsidó, 1.2 muzulmán, 0.15 keresztény és 0.28 vallástalan. A népszámlálási kérdőívben öt lehetőség közül lehet választani: zsidó, muzulmán, keresztény, drúz és egyéb.

 

Kérdésvariációk

Egy 2011-es skóciai kutatás kimutatta, hogy ha a vallásra vonatkozó kérdést úgy teszik fel: Tartozik Ön valamely valláshoz, felekezethez illetve vallási közösséghez?, akkor a válaszolók 42%-a válaszol nemmel. Ha pedig úgy fogalmazzák Vallásos ön?, akkor 56% válaszol nemmel. A nagy hagyományú és nagy létszámú vallási közösségekre jellemző, hogy a tagság és a hívőség nem kapcsolódik úgy össze, mint azoknál a vallási közösségeknél, ahová a tagság felnőttként csatlakozik. Max Weber mintegy 100 esztendővel ezelőtt mutatta ki először, hogy az egyháztagság önmagában semmit nem árul el a hívőségről. Angliában a Mi az Ön vallása kérdésre a megkérdezettek 61%-a adott pozitív választ, megjelölve valamely vallást. Arra a kérdésre azonban, hogy Ön vallásos-e 29% válaszolt igennel és 56% nemmel. Ugyanilyen irányú különbségek mutatkoztak meg az EVS, ISSP és Aufbruch nemzetközi adatfelvételek esetében is.

A 2011-es bolgár népszámlálás vallási kérdésére 21,8% nem válaszolt. Csehország 45% nem válaszolt a vallásra vonatkozó kérdésre. Az USA-ban a Népszámlálási Hivatal 1906 és 1936 között gyűjtött adatokat a lakosság vallásáról. Majd egy 1976-ban hozott törvény megtiltotta a népszámlálás során a vallásra vonatkozó adatok gyűjtését. Németországban a népszámlálási íven kötelező megválaszolni, hogy melyik egyházhoz vagy vallásfelekezethez tartozik az illető. A vallásosságra vonatkozó kérdésre azonban nem kötelező válaszolni. Izraelben pedig ezt a kérdést csak azoknak szükséges feltenni, akik nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal. Abban ugyanis a vallási hovatartozás fel van tüntetve.

 

Első következtetések

A 2011-es népszámlálási adatok önmagukban is és a 2001-es adatokkal való egybevetés alapján is jelentős társadalmi trendekre hívják fel a figyelmet, melyek ismerete fontos a demokrácia számára.

Az első ilyen jelentős és egyértelmű jellegzetesség a társadalom modernizációja és a vallás és kultúra privatizációja. A magyar társadalom évtizedek óta küzd a közösség-hiány problematikájával, ami a nagy társadalmi intézményekkel szembeni távolságtartásban is megnyilatkozik. A friss népszámlálási adatok üzenete az, hogy olyan szellemiség és politika szükséges Magyarország számára, amelyben a közösségépítés és a szolidaritás kiemelt prioritásként van jelen. A vallási közösségek, egyházak, denominációk ebben rendkívül jelentős szerepet játszhatnak. Elsősorban nem azáltal, hogy az állami politika kiemelt támogatott partnereiként tekinti a történelmi egyházak vezetőségét, hanem azáltal, hogy a költségvetés tág lehetőségeket biztosít a hit alapú civil társadalmi kezdeményezések pályázatai számára. A nagy intézményrendszerekkel szembeni távolságtartás ugyanis együtt jár a mikrotársadalmi intézményekkel szembeni bizalom növekedésével. A legmagasabb szintű politikai szférából a helyi társadalmak iránti figyelem megnövelésére van szükség, ami a keresztény társadalmi tanítás másik alapeszméjének fele meg, a szubszidiaritásnak.

Egy további üzenete a 2011-es népszámlálásnak a vallással kapcsolatos szakértői munka felértékelésének szükségessége. A népszámlálási kérdőívek előkészítése során nagy figyelmet kapott a KSH részéről a nemzetiségek, egyházak és más szervezetek képviselőivel történő előzetes egyeztetés és kommunikáció. Bizonyosan egyre nagyobb jelentőséget nyer az a munka, hiszen a KSH is azok közé az intézmények köz tartozik, melynek a modern társadalomban újra és újra meg kell nyernie a társadalom bizalmát. Ugyanakkor az előkészítés folytán nem sikerült a KSH-nak megfelelő vallástudományi műveltséggel rendelkező szakértő csoportot működtetnie. Ennek lett a következménye a 2011-es kérdésfelvetés eltolódása, amely miatt az adatok értelmezése és az 2001-es adatokkal történő összehasonlítása problematikus. És ennek lett az is a következménye, hogy az adatok bemutatásakor az érintetteket megriasztó módon tálalták a statisztikailag korrekt eredményeket. A tanulság levonása nem csak a népszámlálásra vonatkozóan egyre sürgetőbb. A társadalom vallási dimenziója egyre nagyobb hatású indikátora a modern társadalmi folyamatoknak – az olyan társadalmakban is, melyeket a szekularizáció hazánknál jobban érintett. A vallásról való szakszerű beszéd kereteinek erősítése és a vallástudományi ismeretek érvényesítése az állami, önkormányzati és más köz-szférában egyáltalán nem csupán az egyházak tagjai vagy netán gyakorló hívei számára jelentős, hanem az egész társadalom számára is. A népszámlálás adatainak első közlése rendkívül fontos információkat tárt a nyilvánosság elé. Az adatok mélyebb elemzése még további szakmai kihívásokat és feladatokat ró az illetékesekre. Arra azonban szinte azonnal szükség van, hogy a már ismert adatokról szakszerű tájékoztatások és viták folyjanak.

 

Máté-Tóth András  és Nagy Gábor Dániel