Teltházas, nagy érdeklődéssel kísért előadónapot hirdetett az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz vasárnap délelőttre, „Merre van előre – Magyarország újragondolása” címmel egy fővárosi szálloda konferenciatermeibe. A fellépők előzetes listája impozáns volt, és bár Mellár Tamás az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így sem szégyenkezünk tavaly augusztusi tippünk és az LMP pártszakadását követő ötletek kapcsán. A mostani poszt egy része is wishful thinking, de miért ne álmodjunk? Mondjuk egy jobb országról? A poszt írásakor a rendezvény még tart, hadd szóljak csak a három, címben is említett előadóról.
Mondandójuk kapcsán akár álmodhatunk is. Nem tudom, mennyire beszéltek össze előzetesen, vagy mennyire készített vezérfonalat számukra az alapítvány – szerencsére egyikük sem olyan, hogy nagyon irányítani lehetne kívülről a gondolataikat. Egymástól függetlenül bár, de mégis, szerencsésen egymásra épülően a helyi döntések fontosságáról, a helyi közösségek szerepéről, az államhoz fűződő viszonyukról beszéltek. Sólyom a hagyományos politikai jobb-bal kétosztatúság megújulásra alkalmatlanságát, Róna a gazdasági és politikai sokszínűség szükségességét, Ángyán pedig – kevéssé meglepő módon – a vidék önszerveződésének elkerülhetetlenségét emelte ki. Nyilván sokan és sok módon értelmezni a mai előadások tartalmát, és annak jelentőségét, hogy pont az LMP rendezvényén hangzottak el. Én három gondolatot emelnék ki, egy megfigyelést tennék, s hozzá egy megállapítást a LehetMás lehetséges politikai mozgásteréről.
Róna Péter általam legfontosabbnak tartott gondolata az volt, hogy – miután végigvette, milyen gazdasági hibákat követtünk el mi magyarok 1990 óta, arra hívta fel a figyelmet, hogy e meglehetősen elemi hibákat nem követnénk el, ha mernénk különböző gondolkodású, világnézetű emberekből állva mégis egységes, a többieket is fenntartás nélkül befogadó nemzetként működni. Megemlítette, hogy egy hatvan évvel ezelőtti esemény az utolsó, amelyet minden magyar egységesen magáénak érez: a 6-3-as londoni futballgyőzelem. Az egymás elleni viták pedig nem engedik meg, hogy eséllyel válasszunk jó irányt gazdaságunknak – amit csak tetéz az Unió hibája, amely ugyanebbe a hibába esik: minden országnak azonos feltételeket szab, erősítve ezzel az erősek túlhatalmát, ellehetetlenítve a szegényebb tagok felzárkózását. Tudás, tudás, tudás, ismételte, enélkül csak bedolgozók lehetünk, és mintha most ez lenne a cél.
Bár előbb szólalt fel, Sólyom László egy gondolata mindenképp ide kapcsolódik: az uniós érdekérvényesítéshez beszélnünk kell az uniós nyelvet, magunkévá kell tenni az alapértékeket, fel kell ismernünk a saját érdekeinket éppúgy, mint ahogy tudnunk kell másokéról is – csak így érvényesíthetjük eredménnyel a nekünk fontos ügyeket.
A leghosszabb és – szubjektív megítélésem szerint – leghatásosabb beszéd Ángyán Józsefé volt. XI. Pius Quadragesimo anno körlevelével kezdte: amely problémákat az egyén meg tud oldani, a közösség ne vegye el tőle, amelyet a kisebb közösség megold, a nagyobb ne vegye át. Miközben részletesen elmondta a földügyekben a Fideszben folytatott vitáit, következetesen kiállt amellett, hogy a helyi kisközösségek a döntési szabadsághoz kapjanak érdekérvényesítési jogokat és tarthassák meg, sőt összefogva sokszorozhassák meg a helyi erőforrásokat – azokat, amelyeket a mostani kormányzat épp elvesz tőlük. Külön kiemelte – és a közönség igencsak vette a lapot! – hogy a harmadik (földügyi) alkotmánymódosítás szavazásakor hármójukon kívül a Fidesz és az MSZP szavazott együtt a nagybirtokrendszert lehetővé tevő jogi változtatásokra. Arról nem ejtett szót, miért szavazta meg a negyedik alkotmánymódosítást.
A mai kétpólusú politika helyetti harmadik út, a sokszínű, egy problémára sokféle választ adni képes társadalom képe sejlett fel vasárnap délelőtt. És bár a résztvevők nem köteleződtek el a szervező LMP mellett, én érdekesnek tartom, hogy Sólyom már többes szám első személyben beszélt. Mindannyian kiemelték, hogy igenis konfliktus, érdekkülönbség van a nemzetektől független tőke és a nemzetek, így a magyar közt, és a nemzeti politika legfőbb feladatának a nemzet és az azt alkotó kisebb közösségek nyilvánvaló hátrányának ellensúlyozását tartják – Ángyán előadása pedig eloszlatta annak maradék reményét is, hogy a hasonló célokat hangoztató kormánypárt valóban e cél érdekében járna el.
Biztató lehetőség ez az LMP-nek, és bőven kaptak tartalmi muníciót is a mai előadóktól, olyant, ami nem is esik messze alapértékeiktől. A szétválás óta a pártnak ugyanis nincs programja – a korábbi, jórészt erősen balos gazdaságpolitikát az azóta távozók javasolták. Miközben esetleg tekintélyes konzervatív politikusok jelennek meg a párt környékén, a programot is a ma vázoltak irányában lehetne felépíteni. A helyi közösségek, civil szervezetek lehetnek ebben a lehetséges partnerek.
Álom alig egy évvel a választás előtt? Lehet, hogy az – de legalább meg lehet próbálni.
Forrás: http://kard.blog.hu/2013/06/02/solyom_rona_angyan_es_az_lmp_erre_van_elore
Be First to Comment