John Lukacs és Orbán Viktor levélváltásának margójára

John Lukacs és Orbán Viktor levélváltásának nyilvánossá válását követően kíváncsian vártam, miként is tematizálódik Paks. Eléggé lesújtó a színvonal! John Lukacs pontosan, bár némiképp dörgedelmesen fogalmazott aggodalommal teli soraiban, amikor arról írt, hogy nem gazdasági kérdésről van szó; ellenkezőleg: a magyarság sorskérdéseiről. Bizonyára megvitatható, hogy a legoptimálisabb és a legbiztonságosabb megoldást választja-e az ország energia-szükségletének kielégítését illetően az oroszokkal kötendő szerződéssel vagy sem: de John Lukacs szerint a valódi kérdések és a rá adandó válaszok dimenziója egyáltalán nem a forint és főleg nem kizárólagosan az. Hiába is a nagy igyekezet, hogy az eladósodás, egyáltalán: a gazdaság kérdéseként lássuk Paksot; vagy éppen környezetvédelmiként. Orbán Viktornak – nehezen elfogadható, mert – jóformán tiszteletlenül lekezelő stílusban kifejtett álláspontja ezzel kapcsolatban: manapság, 25 évvel a rendszerváltoztatás után nem kérdés az ország szabadsága a folyamatosan jelenlevő orosz birodalmi fenyegettetéstől; amúgy ezt John Lukacs sem vonta kétségbe. A NATO és az EU elvben elegendő garancia erre egy olyan kis országnak, mint Magyarország, amelyet átrepülni – Kelet–Nyugat-i irányban is – csak néhány percébe kerül egy katonai gépnek; ez azonban nem válasz arra, amivel kapcsolatban John Lukacs felemelte szavát. Paks most valójában üzenet lesz arról, hogy kompország bárkája éppen merre tart, merre fordul, mit tekint anyakikötőjének (és nem ténylegesen vagy feltételezhetően konfliktusban álló szempontok közötti optimalizálásról szól). A döntésben megmutatkozó üzenet értelmezésében az országnak ugyanakkor nagyon kicsi a mozgástere: geopolitikai helyzete határoz meg jóformán mindent (például nyilvánvaló különbség van e tekintetben a jelek szerint helyénvaló keleti nyitás politikáján belül a kínai és az orosz kártya között). A navigációs tér azonban mindig is szűk volt, de például az Árpádházi királyok Kelet–Nyugat politikája mutatja, hogy lehet ezt jól is csinálni! Ahogy minden jel szerint most jól csinálják a lengyelek. És mindaddig meg lesz ennek a politikának a felelőssége, amíg ezt a régiót Közép-Európának hívják. Ráadásul a mozgástér még szűkebb egy olyan időszakban, mint a mostani, hosszabb távon: mert nemzetközi megítélésünk éppen és ismét rossz; rövid távon: mert a kezdődő választási küzdelmek – legalábbis addig, amíg az elmúlt évtizedek csak alacsony színvonalat megengedő mentalitásával zajlanak – még kevesebb teret engednek a mérlegelő racionalitásnak, mint az volna egyébként (ettől végleg távol kellene tartani Paksot, bár vannak kísérletek arra is, hogy ez ne sikerüljön). Paks nem is népszavazás kérdése; ellenkezőleg, a mai napok Ady Endréjét kellene megkérnünk arra, hogy erősítse meg, merre kellene mennünk (miközben tény, hogy annak idején sem fogadtuk meg intését), ha ez kérdés egyáltalán. Csakhogy – eddig legalábbis – elfelejtettük megtalálni a mai napok Ady Endréjét (s talán mondanom sem kell, hogy nem az önjelölteket); tehát félreérthetetlen üzenetére volna szükség Kelet felé és Nyugat felé egyaránt, hogy kultúránk, törekvéseink nyugatra tartanak, atlanti irányba, de nem bizánc ellenében.

horányi özséb