MPR 57. konferencia
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció-és Médiatudományi Intézetével
Együttműködésben
2015. május 22-23.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció-és Médiatudományi Intézet
(Bp. 1088 Mikszáth Kálmán tér 1. )
Keresztény(ség) és gazda(g)ság
Ferenc pápa első programadó apostoli buzdítása két témát tárgyal behatóan. Az egyik az egyház vezetőségének, a Kúriának a reformja, a másik az egyház missziós tevékenységének felerősítése. Mindkét téma első helyen állt az új pápával szembeni elvárások között, amikor XVI. Benedek történelmi lemondásának következtében megürült a péteri szék. Ferenc pápa megválasztását követően, az első pillanatól kezdve sugározta a radikális szemlélet-váltás jeleit és számos megszólalásával vált a felülről való egyházreform első számú képviselőjévé. Az Evangelii gaudium (Evangélium öröme) kezdetű apostoli buzdításában rendszerezetten fejti ki az egyházreformmal kapcsolatos felfogását és követelményeit. A szöveget megjelenését követően egész világon a lelkes igenléstől a lelkes elutasításig mindenféle kritika érte, amely az ilyen természetű dokumentumok esetében ritkaság számba megy. Magyarországon a róla való árnyalt és kritikus gondolkodás eddig nem vert magas hullámokat, mint ahogyan Ferenc pápa működésének egészével kapcsolatban is gyakoribbnak tűnik a szemlesütött hallgatás, mint a nyílt véleménycsere.
Az apostoli buzdítás egyik központi témája a szegények társadalmi befogadása. Az egyház társadalmi tanítására épít, de a pápai enciklikákhoz képest kevésbé ad konkrét útmutatást arról a gazdasági rendszerről, amely alkalmas a szegények helyzetének javítására. “Nem a pápa feladata, hogy részletes és teljes elemzést nyújtson a mai valóságról, ám minden közösséget arra buzdít, hogy legyen éber az idők jeleinek vizsgálatára.” (51) Ezzel súlyos felelősséget ruház minden helyi egyházra, így a mienkre is.
Hozzájárulás 1000Ft
Május 22. Péntek
9.00-9:15: Elnöki megnyitó
9:15-9:45: Farkas Beáta: Az európai társadalmi-gazdasági modell és a kelet-közép-európai országok gazdasága
9:45-10:15: Vecsei Miklós: A Málta-projekt Magyarországon
10:15-10:45: Diszkusszió
10:45-11:15: Szünet
11:15-11:45: Bruder Emese: Kik a szegények (Magyarországon és) Európában
11:45- 12:15: Zsolnai László: Spiritualitás és új gazdasági modellek
12:15-12:45: Diszkusszió
12:45- 15:00: Ebédszünet
15:00-15:30: Török Csaba: Evangelii Gaudium -álom-e a gazdaság, amely nem öl?
15:30-16:00: Baritz Sarolta Laura OP: Mit, kinek, hogyan – a szociális tanítás tanítása Magyarországon
16:00-16:30: Diszkusszió
16:30-17:00: Szünet
17:00-18.30: KÖZGYŰLÉS
Május 23. Szombat
9:00-9:30: Pogátsa Zoltán: Mit gondolunk a szegényekről?
9:30-10:00: Gyulay Endre: Az igazságosabb és testvériesebb világot (1996) körlevél és utóélete
10:00-10.30: Diszkusszió
10.30-10.50: Szünet
10.50- 11.20: Varga Kapisztrán: Szegénység a ferences rendben
11.20-11:50: Beer Miklós: Püspöki felelősség a hátrányos helyzetűekért
11:50-12:20: Diszkusszió
12:20-12:45: Zárszó
Be First to Comment