Bibó Európa-vallása
Máté-Tóth András
Megtiszteltetés és egyben provokáció is számomra Bibó István emléke előtt tisztelegni. Megtiszteltetés, hiszen róla nálam sokkal szakavatottabbak sokkal méltóbbak emlékezni. Nem is állítom, hogy tekintélyes művét át tudnám fogni. Ám ennél még inkább provokáció is, mert máig érvényes karakteres elemzései és állásfoglalásai kihívást jelentenek a teológusnak, a vallás társadalmi és közéleti dimenzióit elemző kutatónak és a kelet-közép-európai régió értelmezésével foglalkozó értelmiséginek. Hálás vagyok a jelen alkalomért, hogy rákényszerített rendszerbe szednem, amit Bibó elsődleges vallásának és e vallás mai üzenetének tartok.
Öt fő feladat a II vh. után
„A válságból kivezető út szempontjából azoknak, akik a döntéseket a kezükben fogják tartani, öt lényeges feladatot kell elvégezniök: az első az európai mód-szerek uralmának a helyreállítása azon a területen, ahol ezek a módszerek megszűntek uralkodni, vagyis Közép- és Kelet-Európában. A második Németország visszavezetése Európába politikai és lélektani szempontból. A harmadik a világ, mindenekelőtt azonban Európa és ezen belül is főleg a kelet-európai kis államok számára új, tartós politikai szervezeti formák megtalálása. A negyedik az európai, főleg a kelet-európai határviták elintézése, az ötödik Szovjet-Oroszország tartós és végleges beillesztése, beszervezése, elhelyezése Európa politikai rendjébe.” (I. 545)
Bibó a II. vh-t követő válságból való kivezetés számára jelölte meg azt az idézett öt feladatot. Az idézet a Az európai egyensúlyról és békéről c. tekintélyes tanulmányából való, melyet Bibó a háború idején írt, majd nem fejezett be, a mintegy 200 oldal kéziratot halála után rendezték sajtó alá. Ami számomra ezen a megemlékezésen fontos, az a béke vágya, az európai társadalmak és államok békéjének helyreállítására vonatkozó történelmi, alkotmányjogi és etikai szellemi törekvés, amely Bibó e tárgyra vonatkozó politikai gondolkodásának centrumát alkotja.
A mintegy 70 esztendővel ezelőtt írt tanulmány – az iménti idézetből is láthatóan – olyan feladatokat tartalmaz, amelyek végrehajtásával részben végzett már Európa, ám különösen a Kelet-Közép-Európai társadalmak tekintetében a feladat még nincs egészen elvégezve, hanem annak elvégzése ránk, mindannyiunkra, különösen pedig a politikai hatalom birtokosaira nyomasztóan hárul.
Németország visszavezetődött az európai közösségbe, annak centrumává és mozgató rugójává vált. Bármennyire is fenyegetők azok a politikai sikerek, melyeket a migrációval kapcsolatos hisztériában szélsőséges mozgalmak Németországban elérnek, maga a német politika és a kortárs német politikai kultúra talán leginkább képes kezelni a II. vh. fasizmusára emlékeztető gondolkodást és mozgalmakat. A német politikai vitakultúra példaértékű lehet ma a többi európai társadalom számára.
Többé-kevésbé stabilnak tekinthetők a KKE-i országok határai, s azok a tartós politikai szervezeti formák, melyek a regionális békét szavatolják. Jóllehet a régió több társadalmában is erősek a háború előtti határviszonyokkal kapcsolatos reminiszcenciák, jóllehet a balkáni háborúk a dél-kelet-európai régió határait véres összecsapások és a bosnyákok elleni genocid illetve Koszovó függetlenedése után újra rajzolták, s jóllehet Oroszország annektálta a Krím félszigetet, megszállta Ukrajna két keleti megyéjét, s Észtországban és Lettországban nem múlik el a félelem, hogy a kielégíthetetlen orosz birodalmi területéhség miatt a Krím félsziget sorsára juthatnak. Ez pedig Oroszország európai integrációját alapvetően akadályozza, mintegy lehetetlennek mutatja.
A strukturális területen egészen vagy részben elvégzett feladatok képesek voltak a békét megteremteni és stabilizálni a háborút követő időszakban, megalapozott politikai perspektívák maradtak a hideg háború korszakában, vezérelvként működtek az Európai unió, a német újra egyesítés, a KKE-i térség konfliktuskezelése és az egész kontinens jövője szempontjából.
A legnagyobb feladvány, melyet Bibó elsőül jelöl „az európai módszerek uralmának a helyreállítása” azokon a területeken, ahol megszűntek, vagyis KKE-ban. Az európai módszerek alatt a jogállamiság, a demokrácia, a szabadság és a béke kulturális és egyben hatalomgyakorlási maximáit érti Bibó. Az európai jelzővel szemben áll a fasizmus, az erőszakos és a diktatórikus. Ami európai, az „békés, szelíd, humánus, engedékeny” (I. 425), az egyensúlyt jelent a nemzeti és nemzetközi viszonyokban. Az egyensúly kultúrájáról pedig így vall egy helyütt.
Egyensúly
„Egyensúlyt teremteni a közösségi életben annyit tesz, mint lehetetlenné ten-ni a korlátlan hatalomkoncentrációt, mely egyaránt destruálja gyakorlóit és alávetettjeit; annyit tesz, mint hatalmi szervezeteket és hatásköröket úgy állítani egymás mellé, hogy ha egyikből vagy másikból romboló erők robbannak ki, ne csak elvekkel és preceptumokkal találjuk magunkat szemközt, hanem a többinek az erejével is; annyit tesz, mint erkölcsi tartalmat és a szerep öntudatát adni hatalmi szervezeteknek azért, hogy stabilitásban nyerjenek és brutalitásban csökkenjenek; annyit tesz, mint világos tárgyi és területi hatáskörök kirajzolásával fokozni a hatalom cselekvő és szenvedő szereplőinek a biztonságérzetét; annyit tesz, mint módszereket és eljárásokat kitalálni az élet folytonos változásai számára, nehogy a megmerevedett keretek felrobbanása az egész rendszert magával sodorja; annyit tesz, mint megteremteni a bátor és nagylelkű cselekedetek lehetőségeit és mintáit, s így megszabadítani egyéneket és közösségeket attól a félelemtől, hogy a másik, a többi teljesen élni fog a kezében levő lehetőségekkel; annyit tesz, mint kialakítani egy emberfajtát, mely őrzi az egész rend konvencióit és hagyományait, nehogy az emberek szellemi restsége magától értetődőnek tekintse azt, aminek fenntartásához állandó erkölcsi erőfeszítés szükséges; annyit tesz, mint mindezekkel felkelteni az emberekben és közösségekben a kimerikus félelmekkel szemben a biztonságérzést, a valóságos veszedelmekkel szemben a tárgyilagos bátorságot, lekötni a destrukció, a zűrzavar és a barbárság erőit és lehetővé tenni az alkotóerők gazdag ki-áradását.” (I. 301)
Ebből az emelkedett és rendkívül tartalomdús szövegből csupán két momentumra, illetve egyensúly-kritériumra szeretném külön is felhívni a figyelmet. Az egyik a „bátor és nagylelkű” jelzőpáros, a másik a „biztonságérzés”.
Bátorság
Nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki a félelmei ellenére benne marad a maga erkölcsi, elvi és közösségi keretei között. Ebben az értelemben fejtette ki Bibó elhíresült mondását a demokrácia és a félelemmentesség megbonthatatlan egységéről.
„Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” (II. 220)
A félelem tehát nem érzelmi dimenzió Bibónál, hanem egzisztenciális és politikai, stratégiai. Az a félelem, amitől Bibó óv, illetve eltanácsol, a demokráciába vetett hit hiánya, ugyanis a demokrácia lehetőségét ássa alá.
A Bibliában egyesek szerint 366 alkalommal szerepel különböző variációkban a „ne féljetek” felszólítás. Jézus felfogásában a „ne féljetek” szintúgy nem a félelem lelki reakcióit akarja a tanítványoknak megtiltani, hanem az Isten Országába, az Atyába vetett hitet akarja stabilizálni. Csak a demokrácia ethoszába vetett szilárd hit alapoz-hatja meg azt a magatartást, amely nem fél, amint csak az Isten Országába vetett hit alapozhatja meg azt a magatartást, amit nem a félelem, hanem a bátorság jellemez.
Biztonság
Brian S. Turner tekintélyes amerikai szociológus az emberi jogokról írt tanulmányainak egyikében kifejti, hogy a II. vh után, a XX. szd. második felében az európai csúcsérték a szabadság volt. Szabadság a fasizmus és a kommunizmus diktatúrájával szemben, és szabadság a kommunizmus bukását követően. Majd talán a 2001-es ikertornyok ellen elkövetett terrorista támadás után, vagyis a XXI. szd-ban a társadalmi és egyéni életperspektíva számára csúcsérték a biztonság lett.
Bibó számára a szabadság és a biztonság elválaszthatatlan fogalmak, egyik a másiknak előfeltétele, támasza, megvalósulásának garanciája. Kölcsönösen feltételezik és egyben ki is fejezik egymást. A biztonság nélküli szabadság felelőtlen kalandorság, a tradicionális értékek és módszerek semmibe vétele. A szabadság nélküli biztonság pedig az intézmények és intézkedések által emelt falak börtöne, amelyben nem kél-het új ihlet, nem születhet kreativitás és elhal a meglepetések történelmébe és Istené-be vetett hit.
Európa-vallás
Talán túlságosan vakmerő Európa-vallást emlegetni, ha a vallást pusztán formalitásnak tekintjük, kiürült rítusoknak, víziót nélkülöző bürokráciának vagy introvertált harmónia-keresésnek. Ha azonban a vallást az emberfeletti erőbe vetett hitként fog-juk fel (E. B. Taylor meghatározása), akkor Bibó Európa-fogalmát és a hozzá kapcsolt víziót és értékrendszert és azt az elánt, amellyel ennek kifejtését és elmélyítését művelte, nevezhetjük az ő Európa-vallásának. E vallás a béke és az erőszakmentesség elsődleges dogmájára épül, s arra az elkötelezettségre, amely a fennálló ellenkező körülmények közepette is következetesen kitart a dogma által megfogalmazott esz-me mellett – elméletben és gyakorlatban egyaránt.
Bibóra emlékezve, emléke előtt mélyen meghajolva mai értelmiségieknek, különösen keresztény értelmiségieknek, akár a hatalomban vannak, akár azon kívül a bibói értelemben vett Európába vetett hit az ország és a régió tovább fejlesztésének feltétele, s egyben a keresztény társadalmi vízió megmutatásának iránya is.
Szeged, 2016. Halottak napja
Be First to Comment