Jézus és az ateisták – Mándy Gábor írása

A nagy méreteket öltő népességvándorlás, a terrorcselekmények mindennapossá válása, a nyugati társadalmak növekvő atomizálódása, a nem hívők arányának növekedése, valamint az iszlám térhódítása újra felveti a Jézus tanításaival kapcsolatos értelmezési problémákat. Van-e még értelme kereszténynek lenni?
Szerintem a kereszténységnek nem Isten léte, Jézus isteni természete, a szeplőtelen fogantatás, valamint a valóságos feltámadás a leginkább időtálló eleme, hanem a szeretetről való tanítás. Ezt az ateisták is elfogadhatják. És elfogadhatják a muszlimok is, akik szintén hisznek Jézusban mint prófétában, akit Allah küldött a földre, és csak abban nem hisznek, hogy Isten fia, része, egyik formája lenne. (A Koránban sok ája ostorozza a Jézust Allah mellé emelő „társítókat”.) A muszlimokat meg lehet győzni arról, hogy Jézus tanítása a szeretetről rájuk is érvényes, nekik is szól. A szívükben elfér Jézus, a szeretet prófétája, aki Allah akaratát tolmácsolta, és nyugodtan gondolhatják a keresztények szentháromság-tanáról, hogy az csak egy naiv tévedés.
Jézus létezett, és a tanításai ma is érvényesek. Szeretni kell az embertársainkat. A szeretet sok sebet begyógyít, a szeretetben éljük ki igazán emberi mivoltunkat. És ahogy Jézus azt mondta, hogy nem annak kell adni, akitől, tudjuk, hogy úgyis visszakapjuk, hiszen az csak kölcsönszerződés, gazdasági ügylet lenne, azért sem érdemes adni, hogy majd a mennyekben megkapjuk érte a jutalmunkat. Azért kell adni, mert adni jó. Azért kell szeretni, mert szeretni jó. A szeretet jutalma önmagában, a cselekvésben van.
Ne vitatkozzunk arról, hogy Jézus Isten fia volt-e, és azon sem, hogy a keresztre feszítés utáni feltámadása valóságos esemény volt-e. A tanítása a fontos. Az is lehet, hogy a megváltás maga a szeretet adománya, és folyamatosan történik. Ha szeretünk, nem kárhozunk el. Ahogy a pokol sem csak a halálunk után vár ránk, hanem már itt, a földön. Mert a pokol is mi vagyunk. Ha rosszul gazdálkodunk ezzel az adománnyal.
Hiszek a szeretetben. A gonoszban viszont nem hiszek. A gonosznak gonosz lenne a jutalma, ezt pedig mindenki igyekszik elkerülni. Aki nem tud aktívan szeretni, az még nem gonosz, csak nem jó. Mert még nem tudja, hogy a szeretet révén mekkora pozitív energiának van a birtokában. A jó tetteinkkel növeljük mások örömét, az pedig visszahat ránk.
Jézus egy gutaütöttnek azt mondta, hogy „megbocsáttattak a te bűneid”. És ettől az meggyógyult. Hogy ez az eset így történt-e meg, azon lehet vitatkozni, de az biztos, hogy ha nem úgy tekintünk magunkra mint javíthatatlan bűnösökre, hanem a megtisztulásra törekszünk, sok testi bajt is elkerülhetünk, és megkönnyíthetjük a gyógyulást.
Sok olyan helyzet van, amiben dönthetünk a jó és a rossz között. Tolakodunk, vagy előre engedünk valakit a járműre való felszállásnál? A szemetet a szemétgyűjtőbe dobjuk, vagy melléje? A buszon felejtett tárgyakat leadjuk a buszvezetőnek, vagy eltesszük magunknak? Ha valaki haragosan beszól, vitába bocsátkozunk vele, vagy megpróbáljuk megbékíteni? Segítünk-e egy vak embernek, vagy rohanunk tovább? Egyetlen jó tettel nem váltjuk meg a világot, és magunkat sem, de attól az egy pici cselekedettől is javul a jó és rossz mérlege.
A legkisebb dolog, amit tehetünk, hogy segítséget kérünk másoktól. Ezzel lehetőséget adunk nekik, hogy jók lehessenek. Ha fáradt vagy, és nincs ülőhely, kérj bátran! Nem biztos, hogy adnak is, de aki átadja az ülőhelyét, az egy kicsivel jobban fogja érezni magát a saját jó cselekedetétől. És mosolyogva kell megköszönni. Semmibe sem kerül, de a jó kérése és megadása máris összeköt két embert.
Vannak olyan hatalmasságok, akik pont az ellenkezőjét teszik annak, amit a kereszténység tanít. Másokat letiporva tovább gyűjtik a vagyonukat, gyűlölködést hirdetnek, tagadják a szolidaritás parancsát, megtagadják a szenvedőktől a kenyeret és a jó szót. De Jézus szellemében őket is szeretnünk kell, csöndes szóval, magyarázattal, és a megtámadottak mellé állva. Előfordulhat, hogy ártanak nekünk, de minél nyilvánvalóbb a tetteik nem keresztény volta, annál nagyobb lesz a szomorúságuk később. Mert hosszú távon nem lehet senki rossz, a saját rossz tetteinket nagyon nehéz elviselni. Ne féljünk hát kiállni a jó mellett, a rossz ellen, mert mi is részei vagyunk az egyensúlynak.
Sok ateistát az tart vissza a keresztényi viselkedéstől, hogy úgy vélik, hinniük kell a mítoszban is. Nem muszáj hinniük. A kereszténységet nem hinni kell elsősorban, hanem élni.
Minden konfliktusban, minden érdekütközésnél feltehetjük a kérdést: hogyan lehetne ezt szeretettel, odafigyeléssel, egymás érdekeinek tiszteletben tartásával megoldani? Mindig figyelembe kell vennünk, hogy a döntéseink örömet vagy bánatot okoznak-e embertársainknak. Mert ha örömet, az nekünk is jó, akkor később majd ők is örömet okoznak nekünk és másoknak. Mert fájdalmas lenne a jót rosszal fizetni vissza. A velünk született lelkiismeretet csak átmenetileg szoríthatjuk vissza, hosszú távon visszaüt. Az öröm viszont örömet teremt. Itt, a földön, a közvetlen környezetünkben.
Ha adunk egy falatot egy éhezőnek, ha adunk egy takarót a hajléktalannak, ha védelmet adunk a menekülőnek, ha rámosolygunk arra, akinek szomorú az arca, ha megpróbáljuk kibékíteni az egymással veszekedőket, akkor mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a világ jobb legyen. Ehhez megvan a hatalmunk. És Jézustól kaptunk támogatást.