Press "Enter" to skip to content

Izraeliták és Izrael

Loading Map....

Időpont
Date(s) - 2018.04.16
17:00 : 19:00

Helyszín
Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Gyülekezet l. emeleti kisterme

Kategóriák


A keresztény egységfelfogás mai, békülékenyebb állapotát éles viták és háborúk előzték meg. A zsidóság itthon sokáig jóval egységesebbnek tűnt. Oly annyira, hogy amikor például a középiskolai oktatás ügyében kemény belső vitákról szivárgott ki a hír, azt többen úgy kommentálták, hogy ”ha már a zsidók sem tudnak megegyezni, akkor a vég közel”. Azóta hozzászoktunk, hogy a vallási közösségeknek is természetes eleme a vita, olykor a veszekedés is. Ennek ellenére is meglepő volt az a vita, amely itthon az új- és az óhitű zsidók között kibontakozott. Az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásakor pedig nyíltan kimondatott: a MAZSIHISZ nem szeretné, ha az ottani és az itthoni politika beleszólna a vallási közösség belső vitáiba, és favorizálná az egyik vagy a másik felet. Itthon közben mind szélesebb körű vita tárgyává lett, hogy vajon merre tart a 70 éve létrejött Izrael állam. Vajon a „héja” vagy a „galamb” magatartás a célravezetőbb a Közel keleten? Sokan úgy vélik: azzal, hogy az USA Jeruzsálembe helyezte át nagykövetségét, még erősebb támogatásáról biztosította az izraeli kardcsörtetőket.

Fórumunkon ezt a bonyolult helyzetet szeretnénk jobban érteni Fináli Gábornak az Élet és Irodalom 2018. március 14-i számában megjelent Tejjel és mézzel, vassal és atommal? című írását tekintve vitaindítónak egy kerekasztal-beszélgetésben Fináli Gábor (a budapesti, Hunyadi téri zsinagóga rabbija) és Gadó János (a Szombat zsidó kulturális-közéleti lap szerkesztője) segítségével.  Moderátor Kamarás István

A fórum hanganyaga:

Meghallgatás/Letöltés

A Fórumon rögzített videó:

2 hozzászólás

  1. Dombi Gábor Dombi Gábor 2018.04.10

    Tisztelt Szerkesztőség,
    sajna külföldön leszek ebben az időpontban, felvennék a beszélgetést, hogy utólag videón megnézhessem?

    Köszönettel

    Dombi Gábor

    • Jeney Attila Jeney Attila 2018.04.14

      Igen felvesszük, a vágatlan változata az adás után, a vágott anyag pár nap múlva a Youtube-on elérhető lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .