Ha lenne a magyar honban keresztény, vagy – vegyük szűkebbre a kört – katolikus értelmiség, mindenekelőtt tükörbe kellene néznie, illetve tükröt kellene tartania egyházának. Az ön- és helyzetismeret a helyes döntések feltétele. A hamis helyzetértékelés szükségszerűen vezet az egyházban és a társadalomban a kairosznak (kornak) nem megfelelő döntésekhez. A régi típusú egyházi vezetés és papság nagy része a hivatal és szervezet megerősítésére törekszik, és részben a múlt politikai és vallási formái felé fordul. A megújulásra törekvő vallási megnyilatkozásokat megkísérelik a lelki élet terültére korlátozni, formalizálni és tradicionalizálni, egyben a régi, népegyházi keretekbe beépíteni. A strukturális problémákról érdemi vita nincs, de nemcsak a klérus, hanem a gyakorló keresztény/katolikus világi hívők felkészületlensége és hierocentrizmusa miatt sem. Akik nem tudják elfogadni ezeket a régi-új törekvéseket, azok távolabb kerülnek vagy maradnak az egyháztól. Az 1999-es püspöki szinódus előkészítő munkadokumentuma is szóvá teszi, hogy ,,fennáll egy olyan lelkipásztori gyakorlat kényszeredett folytatásának veszélye is, amely – noha többé nem állnak rendelkezésére a keresztény dominancia korszakára jellemző pasztorális eszközök – lélektanilag nincs felkészülve arra, hogy elfogadja a társadalmi megbecsülés és elismerés csökkenését. Ezért arra törekszik, hogy bármi áron átmentse az egyház struktúráit és befolyását, olyan kompromisszumoktól sem visszariadva, amelyek meghiúsítják az egyértelműbb és radikálisabb döntéseket” (Instrumentum Laboris 15).
Irodalom:
II. János Pál: Ecclesia in Europa, 2003, http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=34
Wildmann János: Katolikus tükör. A magyar egyház és az európai integráció. Gyakorlati teo-trilógia I. Kairológia, Egyházfórum kiadó, Budapest 2005.
Be First to Comment