Salkaházi Sára apácanővért 1944. december 27-én – az általuk mentett zsidókkal együtt – végezték ki nyilas gyilkosok. Az évforduló alkalmából a vértanú rakparti emléktáblájánál a Szociális Testvérek Társasága elöljárója, Kővári Magdolna tartott koszorú – beszédet:
Kedves Testvérek, Kedves Barátaink, Emlékezők és ünneplők!
Összegyűltünk ezen a hideg decemberi napon, hogy emlékezzünk Sára testvérünkre. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki megjelent itt, ezen a szerény ünnepségen vállalva a fáradságot és hideget, hátrahagyva a családi, közösségi ünneplések meleg, meghitt légkörét. Sokan mások is csatlakoznak hozzánk lélekben, akik nem kényelemkeresés, hanem a nagy fizikai távolságok, vagy egyéb akadályok miatt nem lehetnek jelen személyesen, hiszen Sára testvér az egész Társaságunknak a boldogja, beleértve a Föderációban levő testvéreinket is. Mind együtt vagyunk jelen ebben a megemlékezésben.
Ahogy itt állunk a téli szélben a Duna parton, megjelenik előttünk a 77 évvel ezelőtti december 27-i este, amikor itt, ezen a helyen hat embert mezítelenre vetkőztetnek a fagyos hidegben, majd ugyanolyan fagyos brutalitással a folyóba lőnek. Közben a környező házakban hallgatásba riadt emberek a háborús körülmények között is próbálnak Karácsonyt ünnepelni. És ez itt csak egy hely a sok közül; ha ez a folyó, ha ezek a partok mesélni tudnának; helyettük próbál szólni a parlament közeli Cipők a Duna-parton emlékmű a megannyi hasonló ártatlan áldozatról, akiket az elvakultság és a vad gyűlölet halálba taszított, miközben egy pár, Sára testvérhez hasonló lélek kivételével hallgatott a sokaság.
Ennek a helynek, ennek az eseménynek emlékeztetnie kell minket arra, hogy napjainkban is tombol világszerte az elvakult, vad gyűlölet, háborúk, konfliktusok, ellenségeskedések szedik ártatlan áldozataikat, emberek milliói válnak földönfutóvá, vesztik el otthonaikat, megélhetésüket, kényszerülnek menekülésre, kiszolgáltatva hidegnek, éhségnek, veszélyeknek, idegenek könyörületének. Ferenc pápa karácsonyi üzenetében figyelmeztetett minket arra, hogy milyen könnyű elveszíteni érzékenységünket mások szenvedése iránt: „Miközben bennünk és az egész világban felhangzik az Üdvözítő születésének a híradása, ami az igazi béke forrása, valójában mégis azt látjuk, hogy megannyi konfliktus, válság és ellentmondás vesz körül minket. Úgy tűnik, hogy soha nem érnek véget, és mintha mi már észre sem vennénk ezeket. Oly mértékig hozzászoktunk ehhez, hogy az óriási tragédiákra immár hallgatás borul. Azt kockáztatjuk, hogy nem halljuk meg többé számos testvérünk fájdalmas és reményvesztett kiáltásait.”
Sára testvér meghallotta testvérei fájdalmas és reményvesztett kiáltásait. Alapítónkkal az élen, akinek újratemetését pár héttel ezelőtt ünnepeltük, és rendtársaival együtt, életüket is kockára téve odaálltak az üldözöttek mellé, a megbélyegzettek mellé, a rendszer által ellenségnek kikiáltott áldozatok mellé. Ezzel Sára testvér a szeretet lényegére tanít minket: a szeretet nem fordítja el a fejét a szenvedés láttán, nem hunyja be a szemét az igazság előtt, nem fogja be a fülét a segélykiáltások hallatán, a szeretet nem ül fel propagandáknak, a szeretetet nem lehet félrevezetni, nem lehet tömeghisztériába és gyűlölködésbe, mások megbélyegzésébe manipulálni, és a szeretet nem sétál el a veszély láttán. Számomra a legmegrendítőbb Sára testvér történetében az, hogy ő maga elkerülhette volna a halált. Nem volt otthon, amikor a nyilasok megszállták a Bokréta utcai házat, hazafele menet világosan látta, hogy mi történik; visszafordulhatott volna, elmenekülhetett volna – de a szeretet nem sétál el, nem oldalog el a konfrontálódás elől, még akkor sem, ha ez az életébe kerül.
Néhány perc múlva, a megemlékező ünnepség végeztével visszatérünk meleg otthonainkba, szeretteink körébe folytatni Urunk születésének ünneplését. Magunk mögött hagyjuk a folyópartot, a hideget, a múlt sötét árnyainak emlékét, viszont Sára testvér emlékéhez, és alapítónk lelkiségéhez csak akkor maradunk hűek, ha magunkban nem csukjuk rá a közömbösség ajtaját korunk szenvedőire, üldözöttjeire, vagy, ahogy Ferenc pápa fogalmazott, ha közel engedjük magunkhoz drámájukat, történeteiket.
Vértanúsága évében, lelkigyakorlata alatt Sára testvér a következőket írta naplójába: „Csend és nyugalom van körülöttem és bennem is. Milyen jó így élni: ülni a kápolnában és tudni, hogy megtaláltam az igazságot. Milyen szomorú gondolni azokra, akik tévelyegnek, nem látják, nem akarják látni, vagy nem láthatják az igazságot, mert önzés, gyűlölet a más faj iránt elhomályosítja szemüket… Hogyan lehetne őket megmenteni? Hogyan lehetne az igazságot közel hozni hozzájuk? Elég, ha imádkozom értük? Ó, sokkal többet kellene tennem! Minél inkább látom valakiben az elfogultságot, haragot, gyűlöletet, annál jobban kell szeretnem, megbocsátani, helyettük és értük is! …”
Kérjük hát Sára testvérünk közbenjárását, és csatlakozzunk mi is az ő imájához: elsősorban önmagunkért, hogy érzékenyek tudjunk maradni mások szenvedése iránt, hogy a szeretet szemével, fülével, szívével járjunk a világban; a szenvedőkért magukért, az ellenségeskedések áldozataiért közvetlen környezetünkben és szerte a világon; valamint mindazokért, akik nem tudnak, vagy nem akarnak látni a szeretet szemével.
Ferenc pápa kérését idézve: „Ó, értünk született Krisztus, taníts, hogy Veled együtt járjunk a béke [és szeretet] ösvényein!”
Kővári Magdolna
általános elöljáró Budapest, 2021. december 27.
Be First to Comment