Egy alulról jövő kezdeményezésként szerveződő konferencia formájában az élet jeleit, a Lélek jelenlétét mutatja a súlyos terheket hordozó hazai protestantizmus, de számos ellendrukkere, gáncsolója is akad az őszinte szembenézésnek, a sebgyógyító szándékú párbeszédnek.
Drámai állapotban van napjainkban a Magyarországi Református Egyház – emberek esetében az ilyet leginkább szívinfarktusnak neveznénk. Hónapok óta értesülnek a figyelmes szemlélők – nem elsősorban a sajtóból – ennek a fájdalmas, némelyek szerint reménytelen állapotnak a tüneteiről: félelem, elnyomás, kirúgás, utánanyúlás, megkötözöttség, keserűség, elfojtás, düh, menekülés. Mindez, fogalmazhatnánk úgy is, „nem büntetés, hanem következmény”. Annak következménye, amire udvariasan csak „kegyelmi ügy” kifejezéssel hivatkozunk lassan egy esztendeje, s amely ügy egyesek szerint nem is létezik. Dolgok elsimítva, szavazás megszavazva, pozíció átadva, téma lezárva.
Hogy utóbbi álláspontnak mennyi köze van a valósághoz, azt jól példázza a 2024-re tervezett református egységnap elmaradása. Ha nincs ügy, miért mondták le a szervezők ezt a nem csupán fontos, de szimbolikájában épp a kegyelmi botrány miatt különösen beszédes eseményt? Az a három református lelkész is meg van győződve róla, hogy nagyon is létezik az „ügy”, akik teológiai – tehát nem közéleti – fókuszú konferencia szervezésére vállalkoztak. A nem egyházvezetői pozíciót betöltő lelkipásztorok tudják, tapasztalják, fel is vállalják, hogy a hazai reformátusság betegsége nem múlt el, átfogó egyházi megújulásra van szükség.
A megosztottság, a belső konfliktusok hű bizonyítéka, hogy hiába vállalta Steinbach József püspök, zsinati elnök – tehát a hazai református közösség legfőbb lelkészi vezetője – a konferencia védnökségét, egy közlemény szerint „többen kétségbe vonták a párbeszéd és a megújulás szándékát”, ezért immár testületileg, „teljes mellszélességgel” felvonult a Magyarországi Református Egyház elnöksége, ezzel elismerve, hogy szükség van a megújulásra. A „kétségbe vonás” egyébként nem csak szavak szintjén kíséri a Református Megújulás Konferencia előkészítését – bízunk benne, hogy az idézett közlemény egyik aláírójának sincs köze ahhoz, hogy nehézségekbe ütközni látszik befogadó helyszínt találni a rendezvénynek.
Ezzel nem ért véget a közlemények sora. Két nappal a zsinat Elnökségi Tanácsának közleménye után jelent meg egy magát „Evangelikál Csoportnak” nevező közösség honlapján egy írás, melyben kétely és reménység fogalmazódott meg a konferencia kapcsán. A témát érintő vita, diskurzus nagyon is üdvözlendő – még a rendezvény egyik szervezője, Kodácsy Tamás is hozzászólt a bejegyzéshez, bár azt ő sem tudta szó nélkül hagyni, hogy ezen „evangelikálok” kétségbe vonják a szervezők tiszta szándékát.
Külön érdekesség, hogy a csoport tagjai a konferencia kapcsán félreérthetetlen utalást tettek a Szemlélek magazinra, felróván a szervezőknek, hogy „először nem egyházi portálok közöltek hírt róla, hanem a jól ismert egyház- és keresztyénkritikus orgánumok”. Mivel a hazai sajtóban mi számoltunk be elsőként a kezdeményezésről, jelezzük: nem a szervezők kértek meg bennünket az információ közlésére. Egyik munkatársunkhoz jutott el a konferencia beharangozója, és úgy döntöttünk, hírértéke miatt megosztjuk a nyilvánossággal. Annak részletes taglalásába nem mennék bele, hogy egy olyan magazin, amely nemrég 25 egyházi vezető vallomásával adott ki kötetet, valamint egy évtizede képviseli a kereszténység értékeit a hazai közgondolkodás terepein, mennyire számít „keresztyénkritikusnak”, de köszönjük a „jól ismert” jelzőt. Meglepő dicséret, váratlan helyről.
Mindazonáltal valószínűleg ugyanazért nem hivatalos – tehát nem központilag irányított – egyházi orgánum számolt be elsőként erről a fontos kezdeményezésről, amiért a már említett egységnap elmaradását is csak azt követően vallották be a hivatalos források, miután a Szemlélek beszámolt róla. És valamiért Pásztor Dániel püspöki lemondását is csak azután közölte egyházi orgánum, hogy arról – több nappal a lemondás után – hírt adtunk.
Bár nyilván nem annak szánták, az „evangelikálok” közlése egyértelmű nyomatékosítása annak, hogy hatalmas szüksége van a református egyháznak a megújulásra, így erre a konferenciára is. Mi, katolikusok nagyon is érezzük, milyen nagy szükségünk van nekünk is a megújulásra – erre egyszerre inspirál bennünket Ferenc pápa és az általa kezdeményezett szinodális folyamat is, de ugyanúgy motivál bennünket maga a reformáció. Mifelénk erre az „ecclesia semper reformanda” mondással szokás hivatkozni, a lényeg – és a tapasztalat – azonban közös: választhatjuk a megújulás útját, ami kétségkívül kompromisszumokkal, munkával, gyakran lemondással is jár, vagy mehetünk a kényelmesebb, sebtakargatós úton, de abból métely, láz, düh, szakadás lesz.
Szívből kívánom, hogy ilyen ellenszélben is hozzon megújulást ez a konferencia református testvéreinknek, s ezzel mutassanak példát nekünk, katolikusoknak is, inspiráljanak, motiváljanak bennünket saját sebzettségünk megvallására és a gyógyulás útján való elindulásra!
Be First to Comment