2012. december 1-jén tartottuk az Evangélikus Egyház Pesti Gyülekezeti Nagytermében (Bp. V. Deák tér 4. I. em.).
A konferencia 2. szakaszának témája továbbra is az érvényes társadalmi cselekvés tere a keresztény értelmiségi számára napjainkban:
A CSELEKVÉS IDEJE
A konferencia 2. szakaszának programja:
09.00 – 09.40 Nagy Endre: Szárszó mai értelme
09.40 – 10.00 korreferátum: Aczél Petra
10.00 – 10.30 diszkusszió
10.30 – 10.45 szünet
10.45 – 11.35 Pogátsa Zoltán: A keresztény értelmiségi cselekvési lehetőségei a mai Magyarországon
11.35 – 11.45 korreferátum: Simonyi Andrea és Bánki Miklós
11.45 – 12.15 diszkusszió
Az 1. (tavaszi) szakasz minden dokumentuma hozzáférhető innen.
A cselekvés ideje – tényleg elérkezett
Úgy látom, hogy az elmúlt hetek, hónapok tapasztalatai – a kormányzat jóformán folyamatos és izgatott intézkedései – meghozták, egyáltalán nem váratlan eredményüket: diákok és tanárok kiléptek az előadók ajtaján, az egyetem falain. Igazuk van. De semmi meglepő nem volna abban, ha demonstrációjuknak, növekvő elkeseredettségüknek sem volna semmi pozitív hatása; az elmúlt hónapok – bár sokkal szelídebb – figyelemfelkeltéseihez hasonlóan.
Legyen azonban világos: semmiféle kormányzaton kívülről jövő indíttatás, az egyetemi polgárok semmiféle jó szándékú és elkeseredett aktivitása nem tudja pótolni az elmélyült egyetemi munkát. Hiányának árát pedig majd évek, évtizedek múlva fizeti meg a társadalom a feladatára felkészületlen értelmiségiekben. És egyáltalán nem csak anyagiakban; de az elmaradt erkölcsi tartásban, az értelmiségi léttől távoli viselkedések további társadalmi eluralkodásában. Nem volnék meglepődve azt hallván, hogy már évtizedek óta fizetjük ezt, eleink jóvoltából.
De úgy látszik: elég volt ebből. Ezért ne késlekedjünk tovább és tegyük meg azt, ami megtehető: hirdessünk egyetemi kurzusokat (talán nem függvényanalízisből és nem a Higgs-bozon viselkedéséről, nem is a kutyák nyelvi képességeiről; bármennyire is izgalmasak volnának ezek), hirdessünk arról, hogy mi a feladata ma, a válsággal küszködő Magyarországon a diplomásnak, a diplomára törekvőnek, az értelmiséginek. Repülő egyetemnek hívtuk ez néhány évtizeddel ezelőtt. Úgy látszik itt az ideje, hogy felújítsuk ezeket, mert szükségünk van az éthosszal élő kiművelt emberfőkre.
Javaslatait és részvételi ajánlatait megteheti itt, E&T oldalainkon bárhol. Összegezzük őket és rövidesen lépünk.
Remek kezdeményezés a szegedi: mit is jelent az, hogy nem sztrájkolnak?
http://mierthallgatok.blog.hu/2012/12/30/nemsztrajk_az_szte-n
Pogátsa Zoltán: Mi a baj a magyar oktatással?
http://pogiblog.postr.hu/mi-a-baj-a-magyar-oktatassal
HeanT,ohllk you for posting your marketing material. I am looking to print a trifold CD folio and I cannot find anywhere to print them. What vendor do you use to print your CD trifolds?
Solymosi Frigyes: Tudásalapú gazdaság – értelmiség nélkül?
http://hvg.hu/velemeny/20121213_Tudasalapu_gazdasag__ertelmiseg_nelkul
Heidl György: A magyar felsőoktatás rombadöntése
http://katolikusszemmel.wordpress.com/2012/12/06/a-magyar-felsooktatas-rombadontese/
Miért van szükség egyetemi autonómiára? 2013.02.01. 11:03
Szuverén webhelyen lett közzétéve (http://www.szuveren.hu) Létrehozta Deák Dániel
Létrehozva 2013. február 1.
Miért van szükség egyetemi autonómiára?
Társadalom [1]
A képzés megkezdése előtti feltételezett társadalmi elvárások és a képzés befejezésekor megtapasztalt valós társadalmi igények közötti rések áthidalására a legnagyobb esély akkor kínálkozik, ha az egyetem autonóm módon szerveződik.
Az egyetemmel szemben megfogalmazható elvárás az, hogy olyan hallgatókat bocsásson ki, akik a munkaerőpiacon hasznosítani képesek tudásukat. A képzés minőségének fokmérője végső soron a társadalom visszajelzése. Különösen fontos ez akkor, ha az egyetemi képzést legalább részben közösségi forrásból finanszírozzák. A társadalmi visszajelzés nyers, de fontos formája a munkaerőpiac üzenete. A piac értékrendje azonban különbözik az egyetemétől: a piaci viselkedés hajtóereje ugyanis a nyereségszerzés, az egyetem pedig az elismert tudás maximalizálására törekszik. Ebből a különbségből következik az, hogy az egyetemi képzés értékelése, szervezése és finanszírozása nem tehető ki közvetlenül a piaci megítélésnek. A piaci értékelés alternatívája az egyetemi képzés bürokratikus értékelése lehet. A kormányzat hatalmi koncentrációs törekvései és a költségvetési hatékonysági szempontok azonban ismét csak nem esnek egybe az egyetem alapvető hivatásával és belső értékrendjével.
Amikor a hallgató dönt arról, hogy melyik szakon kezdi meg tanulmányait, még a piac és az állami adminisztráció sem tudja, mire lesz a társadalomnak szüksége 5-8 év múlva, amikor a hallgató képzése befejeződik. A mai felgyorsult és globalizálódó világban a szakmák legalább felét nem lehet mintegy tíz évre előre látni. Hogyan lehet hát felkészülni a feltételezett változásokra? A piac és a központi államigazgatás egyaránt rendszeridegen szempontokat (üzleti hasznosság, hierarchikus illeszthetőség az államigazgatásba) kényszerít az egyetemek világára. A képzés megkezdése előtti feltételezett társadalmi elvárások és a képzés befejezésekor megtapasztalt valós társadalmi igények közötti rések áthidalására a legnagyobb esély akkor kínálkozik, ha az egyetem autonóm módon szerveződik, valamint maga dolgozza ki és alkalmazza a képzés értékelésének módszereit.
Az egyetemi képzés társadalmi értékelése már csak azért sem lehet közvetlen sem piaci,
http://www.szuveren.hu/print/tarsadalom/miert-van-szukseg-egyetemi-autonomiara 1/3 oldal
Miért van szükség egyetemi autonómiára? 2013.02.01. 11:03
sem pedig bürokratikus koordináció révén, mert amit kibocsát, az nem egyszerűen az egyetemi oklevél, amelyet a maga módján a piac és az állam is értelmezni és értékelni tud, hanem a mögötte levő szuverén tudás, amely viszont az öntudatos állampolgári cselekvés előfeltétele. E tudás az autonóm egyetem mikroközegében keletkezik, és az arra való reflektálás nélkül nem is értékelhető érdemben és átfogóan. Milyen lehet akkor az állami irányítás megfelelő formája a felsőoktatásban?
Az állami irányítás első eleme az egyetemi szakmai és gazdasági vezetés felállítása. A rektor és a gazdasági főigazgató megbízásáról jelenleg a fenntartó dönt, ami az egyetemi autonómia alapvető akadálya. A másik fontos kérdés, hogyan biztosítható a fenntartó szakmai és gazdasági vezetésének demokratikus ellenőrzése. A jelenlegi jogrendben ennek keretét a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács mint ernyőszervezet biztosítja, amelyet alulról tölthet fel bármely mozgalom, amelynek képviselői a választásokon mandátumhoz jutnak. Az olyan szervezetek, mint az OHA és HaHa létrejötte kapcsán fölvetődik a kérdés, hogyan érvényesíthetik befolyásukat az egyetemen. A jelenlegi jogrend adta lehetőségekből kiindulva feladatként az érdekérvényesítés határozható meg: ekkor szerveződhetnek akár alternatív szakszervezetek is, de ezek az új képződmények valójában nem a munkáltatói jogok gyakorlójával, hanem a felsőoktatási kormányzattal szemben kívánják meghatározni magukat, tevékenységük elsősorban a kormányzat felsőoktatás-politikájának bírálatára koncentrálódik. A kormány felsőoktatási politikáját illetően az egyetemi bázisdemokrácia új szerveződései többnyire közös platformon vannak a szakszervezetekkel, az egyetemek szakmai vezetésével és a Magyar Rektori Konferenciával is. Ugyancsak kezdeményezni lehet a fennálló keretek között új választásokat, amelyek eredményeként az új szerveződések képviseltethetik magukat a meglévő ernyőszervezetekben. Ezek mellett nem kell lemondani arról sem, hogy a hatályos jogrenddel szemben alternatívákat állítsanak: javaslatokkal álljanak elő „de lege ferenda”.
A felsőoktatás irányítás legkényesebb pontja a finanszírozás. A jelenlegi magyar szabályozásról nagy vonalakban elmondható, hogy kínálati alapú, mert kiindulópontja az intézményi támogatás. Mivel a normatív szabályozás gyönge, és az alkunak nagyobb szerepe van, ez a finanszírozási rendszer tárgyalásosnak is nevezhető. A szabályozás a hallgatói bemenetre (nem pedig a kimenetként jelentkező oklevélre vagy teljesített kreditpontokra) irányul. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a minisztérium határozza meg az indítható szakokat és a hallgatói minimális pontszámot. A hallgatói felvételhez igazodnak ideális esetben a képzési és tudományos normatívák és a fenntartói támogatás.
Mivel a kormány a jelenlegi rendszerben nem tartja tovább finanszírozhatónak a felsőoktatást, nagyobb súlyt kíván helyezni a kimeneti finanszírozásra. Ezt a szándékot már jelzi a kiválósági központok és a kutatóegyetemek kiemelt támogatása és persze a képzési normatíva drasztikus csökkentése. Úgymond a minőségre összpontosítva nagyobb szerepet biztosítanak a fenntartói finanszírozásnak. Több mint kétséges azonban, hogy ily módon megvalósítható-e a nyilvános, pontos, stabil és kiszámítható finanszírozás, ami pedig alkotmányos követelmény lenne.
A keresleti finanszírozás lényege az, hogy a fogyasztó, vagyis a hallgató döntése a meghatározó, aki a választott intézménynek tandíjat vagy költségtérítést fizet. Ide sorolható a frissen bevezetett és nagy hallgatói ellenállást kiváltó hallgatói ösztöndíjszerződés is. Ellentmondásos az, hogy egyrészt a hallgatót hozzájárulásra kényszerítik – a képzés nem ingyenes –, másrészt azonban az intézményi kapacitás nem a hallgatói preferenciától függ, mert a hallgatók besorolását alapvetően a központilag meghatározott szakok és minimális pontszámok terelik az intézmény felé, és nem a szabad választás. A hallgatói hozzájárulás
http://www.szuveren.hu/print/tarsadalom/miert-van-szukseg-egyetemi-autonomiara 2/3 oldal
Miért van szükség egyetemi autonómiára? 2013.02.01. 11:03
értelme éppen az intézmények közötti választás lenne, ha viszont ez nincs, akkor nehezebb megmagyarázni, miért kell a hallgatónak fizetnie. A hallgatói ösztöndíjas rendszer tehát éppúgy nem ingyenes, mint a tandíjas rendszer, de mégsem az dönt, aki fizet – a hallgató –, hanem az állam kerül helyzetbe a hallgatói kontingensek leosztása révén, és akkor még nem is említettük a tanulmányok befejezését követő kötelező munkavégzést.
A mai helyzetben tehát nem a tandíjról szóló piaci döntés, hanem a központi kontingensek elosztása, vagyis a hallgatói létszám egyes intézményekre való lebontása – tervlebontás? – határozza meg az egyetemi kapacitást. A költségvetési képzési támogatás összege azonos a folyósított állami ösztöndíj összegével; a képzési támogatás intézményre lebontott összegét kormányrendelet állapítja meg. Mint látható, a hallgatói ösztöndíjszerződés alapján folyósított támogatás közvetlenül a felsőoktatási intézmény és nem a hallgató támogatása!
A hallgatói ösztöndíjszerződésnek nevezett intézmény csak látszat, valójában az államilag finanszírozott képzés igénybevételének feltétele. A hallgató számára ez a szerződésnek nevezett intézmény úgy jelenik meg, mint a szabad munkavállalás adminisztratív korlátozása. A tandíj – ami nincs – transzparens helyzetet teremtene, mert a hallgató döntése határozná meg elsősorban az egyetemválasztást. Ugyanakkor a tandíjrendszer súlyos fogyatékossága, hogy nem kezeli a szociális mobilitás problémáját. A központi államhatalomnak e téren a legnagyobb a lehetősége a beavatkozásra, vagyis a makrostruktúrák alakítására, és itt a legnagyobb a felelőssége is a szociális mobilitásért, amit autonóm kisközösségek csak korlátozott mértékben tudnak kezelni.
A központosító felsőoktatás-politika olyan mértékű beavatkozást eredményez az egyetemek oktató-kutató tevékenységébe, hogy az állam a finanszírozás felől ellehetetleníti az egyetemi autonómiát. Ez akár jogos is lehetne, de jelenleg nem láthatók azok a megfontolások, amelyek miatt érdemes beáldozni az autonómiát. Annyit azonban tudunk, hogy az egyetem és a munkaerőpiac közötti kapcsolatok fejlett társadalomban csak sokszoros áttéteken keresztül értelmezhetők. Ezért csak egy nem központilag vezérelt, hanem alulról építkező rendszerben, csakis az autonómiával rendelkező egyetemtől várható sikeres alkalmazkodás.
Deák Dániel [2]
© Szuverén nonprofit kft. 2010-2012
Forrás webcím: http://www.szuveren.hu/tarsadalom/miert-van-szukseg-egyetemi-autonomiara
Hivatkozások:
Társadalom
[1] http://www.szuveren.hu/rovat/tarsadalom
[2] http://szuveren.hu/cikkek?title=&field_intro_value=&body=&uid=Deák Dániel&tid=All&tid_1=All&date_filter[min] [date]=&date_filter[max][date]=
http://www.szuveren.hu/print/tarsadalom/miert-van-szukseg-egyetemi-autonomiara 3/3 oldal
Corvinus Hírek / 2013.05.06 06:00
Meghívó – Vita az egyetemi autonómiáról
Résztvevők: Náray-Szabó Gábor (ELTE), Deák Dániel (BCE)
Moderál: Fábri György (ELTE)
Időpont: 2013. május 13. (hétfő) 17 – 19 óra
Helyszín: ELTE Tanári Klub (Budapest, V. Szerb u. 21-23.)
A vita résztvevői komolyan foglalkoznak az egyetemi intézményirányítás és autonómia kérdésével, de a tárgyhoz egymástól különböző irányokból közelítenek (egyikük a Professzorok Batthyány Körében tevékeny, másikuk az Oktatói Hálózatban). Megkísérelték az eltérő nézőpontok összeegyeztetését egy közös dolgozatban, ami azonban egyelőre nem sikerült. Megállapodtak viszont abban, hogy a téma feldolgozását kollegiális vita keretében a nyilvánosság előtt folytatják.
Irodalom:
Lányi András, Lovas Rezső, Náray-Szabó Gábor, Pákozdi Imre, Tézisek a felsőoktatásról, Élet és Irodalom, LI. évfolyam 31. szám, 2007. augusztus 3. ( http://www.es.hu/print.php?nid=17294)
Deák Dániel, Miért van szükség egyetemi autonómiára? Szuverén, 2013. február 1. ( http://www.szuveren.hu/print/tarsadalom/miert-van-szukseg-egyetemi-autonomiara)
Hosszabb tanulmányok (beszerezhetők a ” [email protected]” címen):
– Náray-Szabó Gábor, Felsőoktatás és autonómia (kézirat, 2013.)
– Deák Dániel, Autonómia és egyetem (kézirat, 2013.)
Pálinkás József, az MTA elnöke az egyetem valódi minőségének garanciájáról (végre!): http://www.168ora.hu/itthon/palinkas-egyetemekre-kenyszeritett-rendszerektol-ov-109901.html