A gazdasági válságokat nem lehet elkerülni, a katolikus tanítás szerint nem több, hanem kevesebb állami beavatkozásra lenne szükség – mondta a Kurírnak Csaba László közgazdász,…
Posts published in “Egyéb írások”
Részletek P. Antonio Spadaro SJ Ferenc pápával készített interjújából (Szent Márta Ház, 2013. augusztus 19., 23., 29.) Augusztus 19-e, hétfő. Ferenc pápa találkozóra vár…
A Facebook egymilliárd felhasználójának 10 százaléka nem igazi személy. Ez a szürke statisztikai adat akkor válik riasztóvá, ha az ember felfedezi, hogy saját 9 éves lányának is van egy Facebook-profilja. Méghozzá olyan, amiről sem ő, sem a gyerek nem tud, pedig az ő nevével és fotóival az ő életéről szól.
Teltházas, nagy érdeklődéssel kísért előadónapot hirdetett az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz vasárnap délelőttre, „Merre van előre – Magyarország újragondolása” címmel egy fővárosi szálloda konferenciatermeibe. A…
Sem a rendszerváltás idején használt Európa-ház metafora, sem a mai „szabadságharc” nem alkalmas az Európai Unió és Magyarország közötti viszony leírására. – mondta Sólyom László…
Mindenképpen üdvözlendő, hogy 1) a Nemzeti Alaptanterv-tervezetben 5-8. évfolyamon a hittanórákkal azonos óraszámban jelenik meg az Erkölcstan nevű tantárgy, 2) ennek az új tárgynak a…
A magyarországi népszámlálási hagyományok 140 éves történetében a vallási adatok iránti érdeklődés akkor vált különös jelentőségűvé, amikor a felekezeti illetve vallási hovatartozást már nem rögzítették…
Az egész világsajtó azon gyötrődik, hogy miért mondott le XVI. Benedek. Boldog buzgalommal mutatnak fel állítólagos szakértőket, akik tudják a dürgést. Jobb lenne, ha olvasnának,…
2012. augusztus harmadikán, pénteken este sokan gyűltek össze aPesti Jézus Szíve templomban, hogy megemlékezzenek a magyarországi cigánygyilkosságok áldozatairól. A kislétai gyilkosság időpontja szinte egybeesik a…
Ha van olyan ezen a blogon, hogy hagyományos bejegyzés, akkor ez a mostani biztosan nem tartozik ezek közé. Korábban azt ígértem, hogy időnként beszámolok majd…