Press "Enter" to skip to content

Posts published in “Zsidó-keresztény párbeszéd”

Szécsi József beszéde a Nostra aetate konferencián

Nostra aetate[1]  A mi korunk nem egy másik kor, hanem egy változata a tökéletlen idők sorának, melyben forgunk évezredek óta. Galilea poros útjain járt egyszer…

Kardos Péter: Túlélőként és szemtanúként szólni nagyon nehéz

Mi eleinte magyarnak tartottuk magunkat, később magyarnak hittük magunkat, miközben környezetünkben egyre többen nem tartottak bennünket annak – mondta Kardos Péter főrabbi az ország német megszállásának 70. évfordulóján Közös a múltunk, közös a jelenünk címmel tartott megemlékezésen szerdán, Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga előtti téren. Alábbiakban az eseményen elhangzott beszédet közöljük.

Kamarás István OJD: Zsidóirtás Szántódpusztán

Barátaim, egy testvérpár, kisgyerekkorukban kitalálták Aját és Gédát, a manóikreket, akik minden rosszaságot magukra vállaltak, amit kitalálóik lekövettek. Ők lettek tehát a bűnbakok, de mivel…

Szabó Márton: A párbeszéd szükségessége

A magyarországi zsidó közösségek és országunk nem zsidó polgárai közötti párbeszéd lehetőségéről mind Heisler András mind Horányi Özséb megnyilatkozását örömmel olvastam. Bizakodom én is, hogy…

Nyilatkozat

Heisler Andrásnak már a MAZSIHISZ elnökévé választását megelőző bemutatkozása is világosan reményt keltő volt. Levele pedig, amely néhány hete érkezett meg nekem címezve, közvetlenül meg is szólított.…

Szécsi József: Ásré há-is…

Ásré há-is…[1] „Asré háis áser ló hálách báácát resáim uvederech háttáim ló ámád uvemósáv lécim ló jásáv!” Boldog a férfi, aki nem járt a gonoszok…

A Holokauszt emléknapján

2014. január 27-én emlékezünk a Holokauszt 70. évfordulójára. Emlékezzünk! Az Egyház és Társadalom, akárcsak minden jóakaratú ember, elfogadhatatlannak tartja, hogy embertársainkat (vélt vagy valós) származásuk…