Filozófiánkról

Mindannyiunk erkölcsi kötelessége (egyénileg és közösségeinkben egyaránt), hogy tegyünk boldogulásunkért. Legutóbb éppen 2008. január 1-i üzenetében figyelmeztetett erre a Köztársasági Elnök (amelyről megoszlanak ugyan a vélemények, de álljon itt egy-két olyan, amellyel megerősíthetjük magunkat). Ha keresztényként tekintünk saját életünkre, akkor a figyelmeztetés még fokozottabban érvényes.

Ma ugyanis Magyarországon kevés esélye van annak, hogy olyan konszenzusok jöjjenek létre spontán, amelyeknek társadalmi érvényük van. Pedig alighanem ettől szenvedünk a leginkább.

Igen kisszámú létező konszenzusban gondolkodhatunk és kevéske konszenzus-teremtőpotenciálban. Más szóval: manapság nagyon kevés olyan értéket tudhattunk magunkénak, amelyet egyúttal közösen, de legalábbis kölcsönösen elfogadhatónak tartunk. Amely kiindulópontunk lehet. Makro-társadalmi szinten.

Egészen más a helyzet, ha a face-to-face, mikro szintű kapcsolatokat és az ezeket megalapozó konszenzusokat tekintjük. Barátságok folyamatosan születnek, ezek a kapcsolatok azonban sem létrejöttükben, sem felbomlásukban nem makro-társadalmiak.

Ha a magyar társadalmat tagoltnak tekintjük, s ezt jogosan meg is tehetjük, akkor észre kell vennünk, hogy a mikro és a makro szint között van egy igen széles és önmagában sokféleképpen tagolt, illetőleg strukturált mezo szint.

Van, de mégis inkább az a helyzet ma Magyarországon, hogy létre kell hozni. Ma Magyarországon nincs igazi választás, mert aki nem akar belebonyolódni a makro-társadalom átpolitizáltságába, annak látszólag a személyes kapcsolatokra korlátozódó mikro szint marad. És akit nem elégít ki a mikro szintű kapcsolat, az látszólag kénytelen a makro-társadalmi nyilvánosságot választani.

Ezért kell létrehozni egy új típusú színterét a (társadalmi) cselekvésnek. Pontosabban színtereit: a mezo-színtereket és így a mezo-nyilvánosságokat is.

Egy időben ezeket a mezo-nyilvánosságokat civiltársadalomnak nevezték és leginkább civilszervezeteket értettek rajta. Közülük egyes próbálkozások sikerrel jártak mások nem. Ma azt látjuk, Magyarországon is, hogy ahol nincs régi hagyománya a civil-szervezeteknek, ott nem igen tudja betölteni a mezo szinten a funkcióját.

Azonban nem elég csak létrehozni az efféle mezo-színtereket; a társadalom tagjainak igényét fel is kell kelteni iránta: éppen azzal, hogy megmutatjuk, valamennyi problémáját képes ezeken a színtereken is megoldani. Ahogy esetenként a makro-társadalmi megoldások nem optimálisak, sőt: esetenként kifejezetten távol állnak a költséghatékony megoldástól.

A magyarországi mezo-nyilvánosság fejlesztése egyrészt azt jelenti, hogy ma is vannak olyan mezo-szintű nyilvánosságok, amelyeket fejleszteni akarunk, de nem hozzáférhetőek és így jóformán lehetetlen részt venni bennük. Ezért ennek a fejlesztési programnak egyik bevallott célja a hozzáférhetőség biztosítása a létező mezo-színterekhez. Másrészt cél létrehozni újakat is. Hogy a társadalom tagjai jobban megtalálják boldogulásukat, mint tehetik ezt mai lehetőségeik közepette.

És végül azt is látnunk kell, hogy mindezek ellenére vannak olyan tudások (és szövegek – itt volt a Polányi szöveg), amelyek mindannyiunk kiindulópontjai lehetnek a konszenzuskeresésében. Itt található közülük néhány.