Press "Enter" to skip to content

2013. május 27. A pécsi Gandhi gimnázium tanulságai

MEGHÍVÓ

a Magyar Pax Romana és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem közös

Lehet-e? fóruma

A pécsi Gandhi Gimnázium tanulságai
címmel

2013. május 27-én este 17-19 óra között a Pesti Evangélikus Egyház Gyülekezeti Nagytermében

(Bp. V. Deák Ferenc tér 4. I. em.)

A fórumon megszólal Csovcsics Erika és Horváth Aladár,

a beszélgetést moderálja: Horányi Özséb, akit ebben Józsa Márta segíti.

Csovcsics Erika (tanár) az alapító igazgató, Bogdán János halála után tíz évig (2009-ig) igazgatta a Gandhit. Horváth Aladár (polgárjogi politikus) a Ghandit fenntartó közalapítvány elnöke volt.

A kérdés már nagyon régen az, hogy miként tudna a magyarországi roma népcsoport és a nem-roma népcsoportok békében együtt élni? Kinek mi a teendője az óhajtott nagyobb társadalmi integráció elérésében és fenntartásában? A pécsi Gandhi kísérletnek indult, utóbb sikeres mintának mutatkozott a fenti kérdésekre a válaszok megtalálásában. Aztán békétlenségek ütötték fel a fejüket: mintha a Kárpát-medencét sújtó turáni átok érvényesült volna újra. Ezen békétlenségekben megtalálhatjuk azonban magukat az alapkérdéseket is, például integrált legyen-e az oktatás, azaz a roma és nem-roma gyerekek ugyanazon iskolába járjanak vagy nem, azaz szegregáltan tanuljanak. És ezek a kérdések a mai magyarországi társadalomnak is legalapvetőbb kérdései.

Ez a fórum nyilván nem tudja megoldani a fennálló súlyos problémákat, de hozzájárulhat a különböző álláspontok jobb megismeréséhez és ezen keresztül a közös cselekvés esélyéhez és sikeréhez.

A beszélgetésben való részvételhez és a majdan elhangzó megállapítások megértéséhez adnak segítséget az alábbi írások (részben a romákról, részben pedig magáról a Gandhiról):

Józsa Márta: A romákról való beszéd
(ebben a beszélgetésben:  Radó Péter: Röpirat a cigányságról)

Józsa Márta: Romák a többségi társadalom csapdájában

http://gandhi.dravanet.hu/

Sárközi Gábor: A Gandhi Közalapítvány és a Gimnázium története röviden – szubjektív leírás

http://www.c3.hu/~exsymposion/HTML/gonosz/Jozsa/szoveg.htm

Bandor Tamás: Kellett ez nekünk?

Pörös Béla: Beszélgetés Horváth Aladárral, a Gandhi Közalapítvány kuratóriumának egykori elnökével

Pörös Béla: Beszélgetés Csovcsics Erikával, a Gandhi Gimnázium közelmúltban leváltott igazgatójával

 

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .